Megint Golf lesz a Volkswagen kabriója

2011-től újra lesz igazi Golf Cabriolet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2003 óta nem készült Golf nevet viselő nyitott VW, de most úgy tűnik, az Eos felett megkongatták a vészharangot.


Nem valószínű, hogy a Gaywheels rangsorolás miatt kellene mennie az Eos kabriónak a kínálatból, már csak azért sem, mert a Golf is masszívan rajta van a melegek autós toplistáján, ráadásul "előkelőbb" pozícióban. Martin Winterkorn, a VW-csoport első embere jó eséllyel már egy gondosan előkészített projektről beszélt, amikor Alsó-Szászország miniszterelnöke, David McAllister ünnepélyes keretek között meglátogatta a Volkswagen irányítás alá került osnabrücki Karmann gyárat. Amint az elnök hangsúlyozta, a Karmann falai közül nagyon szép, egyben sikeres modellek gördültek ki az elmúlt évtizedek során, és a VW most nem véletlenül teremtett 1800 munkahelyet: 2011 tavaszán elkezdődik a negyedik generációs Golf Cabriolet gyártása. Mivel már a Golf VII van készülőben, érdemes megjegyezni, hogy nem minden generációból készült nyitott változat, és ez magyarázza a tévesnek tűnő kijelentést. A hosszan életben tartott I-es ideje alatt (1979-1993) a Golf II kimaradt, majd a III-as (1993-1997) és a IV-es (1998-2003) kabriók után a nemrég felfrissített Eos vette át a stafétát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?