Új érába lép a DS, elárulták, hol készül az új modell!

2024-től minden DS kizárólag villanyhajtással készül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2019 óta a márka minden modellje elérhető valamilyen elektrifikált hajtáslánccal, a DS viszont ennél is tovább megy, és 2024-től már csak villanyautókat készítenek.

Felgyorsítja az elektrifikációs folyamatokat a DS, és már a jövő évtől kezdődően kizárólag villanyautókat fognak bemutatni. A márkától már így sem állnak messze az elektromos járművek, hiszen 2019 óta minden modell rendelhető plug-in hibrid, vagy villanyhajtással. A vásárlóknak a márka állítása szerint nagyon is bejöttek ezek a modellek, hiszen 2023 első negyedévében a márka eladásainak közel 50 százalékát az E-Tense kivitelek tették ki.
Hirdetés
A mostani modellpaletta 2024-ben kiegészül a DS 4 tisztán elektromos változatával, valamint egy teljesen új autóval is. Utóbbi az STLA M platformra épül majd, így a DS mutathatja be az első modellt ezzel az alappal. Pontosabb részleteket nem árultak el, de a platform adottságai alapján akár 98 kilowattórás akkumulátor és 700 kilométeres hatótáv is jellemezheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?