Hé pajti, nyílj ki! – már a BMW-knél is működik a varázsparancs

A BMW elsőként teszi kompatibilissé modelljeit az Apple új okoseszközös slusszkulcsával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elég lesz az Apple valamelyik termékét a BMW-k ajtajához közelíteni, és máris kinyílik az autó. Az új funkcióval már nem csak képeket és matricákat, hanem a kocsikulcsot is megoszthatjuk másokkal.

Fejlesztői konferenciáján az Apple olyan újítást mutatott be, ami valószínűleg megosztja az autóipar iránt érdeklődőket: az analóg vezetési élményt kedvelők utálni fogják, a kütyükért rajongó sofőrök viszont imádják majd. Néhány évtized után újra forradalmasítják a slusszkulcsot: konkrétan feleslegessé teszik, a funkcióját az okoseszközökbe építik be, a technológiát elsőként támogató autógyártó pedig a BMW lesz.
Hirdetés
A Digital Key (Digitális Kulcs) egy nemzetközi technológiai szabvány, melyet már évek óta fejlesztenek, és amihez a BMW-n és az Apple-ön kívül további nagy autómárkák és techcégek is csatlakoztak. Ennek készült el a 2.0-s változata most, amit az okoseszközök részéről először az Apple termékei támogatnak: az XS-től kezdve az összes iPhone, az ötödik generációtól pedig az Apple Watch is. A szemfülesek megjegyezhetik, hogy hasonló funkcióval a Teslák már évek óta rendelkeznek, ám az Bluetooth alapú és nem a nemzetközi szabványt követi. A Digital Key az NFC technológiát használja, ami kevés adatot képes gyorsan továbbítani néhány centiméteren belül. NFC chip számos okostelefonban jelen van, a szoftveres támogatás viszont csak a fent említett eszközökhöz érhető el, és természetesen ugyanilyen chipet kell az autók kilincsébe is építeni. Éppen ezért a BMW-ken visszamenőleg nem lesz elérhető az okoskulcs, csak a július 1-je után gyártott modellekben, ezek közül is a 7-esben, illetve az X1-X2-X3-X4-ben nem, a többiben viszont igen. Közben egyébként dolgoznak a Digital Key következő szabványán is, ami NFC helyett már ultra-szélessávú adatátvitelt fog használni, ilyen technológiával az iPhone 11 eszközök rendelkeznek. Az okoskulcs használatához az extralistán ki kell pipálni a kényelmes hozzáférés és a Connected Drive tételeket, a hamarosan érkező iOS 13.6 és a WatchOS 6.2.8 operációs rendszerekkel rendelkező eszközöket pedig egyszer kell párosítani az autóhoz, utána internet nélkül működik a szolgáltatás. Csupán a kilincshez kell közelíteni az eszközt, és felold az ajtózár - azt pedig be lehet állítani, hogy lezárt állapotban is működjön a telefonon ez a funkció, vagy hogy azt is fel kelljen oldani először. Ezután a középkonzolon kialakított tárolóba kell tenni a készüléket, és már lehet is gombnyomással indítani a motort, slusszkulcsra nincs is szükség. A szolgáltatás használata még könnyebb, ha az okosórával oldjuk fel az autót, hiszen ekkor még azzal sem kell vesződni, hogy a zsebünkből elővegyük a telefont. Mi lesz, ha lemerül az akkumulátor? Erre is gondoltak, az eszköz annyi energiát eltárol az akkumulátorban, hogy kikapcsolás után még 5 órán keresztül ki tudja nyitni az ajtózárat. A konfigurálás után az Apple Wallet nevű mobiltárcához is hozzá lehet adni a kulcsot, így nincs szükség a BMW saját alkalmazásának folytonos megnyitására sem. Sőt, az Apple saját üzenetküldő alkalmazásán, az iMessage-en keresztül még meg is lehet osztani a kulcsot legfeljebb öt másik személlyel. Ezek a hozzáférések mind a tulajdonos telefonjáról, mind az autó menüjéből visszavonhatók, és korlátozott kulcsot is adhatunk például a tapasztalatlan sofőröknek, ami maximalizálja az elérhető teljesítményt, a végsebességet és a rádió hangerejét, de a biztonsági rendszerek kikapcsolását is meggátolhatja igény szerint. A digitális kulcs mellett egy apró újdonságot is bevezet a BMW, a CarPlayen keresztül a központi képernyőre vezeték nélkül kitehető Apple Maps úgy fog navigálni az elektromos autókban (elsőként a jövőre érkező i4-ben), hogy automatikusan figyelembe veszi a kocsi töltöttségi szintjét és az útba eső töltőállomásokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.06.25. at 10:03
    Permalink

    Iszonyú gyorsan változik a világ. Amikor egyetemista voltam, akkor láttam először távirányítású ajtózárat. Amit én láttam az, hogy közelített hozzá a tulajdonos, az autó pedig vidáman farokcsóválva fogadta, nyüsszögött kettőt, felvillantotta fényszóróit. El voltam kábulva tőle!

Vélemény, hozzászólás?