376 lóerővel mutatkozott be a Mercedes CLE Cabrio

A CLE Coupé után végre hivatalosan is bemutatták a Cabrio kivitelt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A CLE már a Coupé kivitelben is jól mutatott, azonban a nyitott tetős autózás szerelmeseinek végre itt a Cabrio is, amely már magyar árakat is kapott.

A CLE tavalyi bemutatója után hivatalosan is leleplezte a vászontetős modellt, ami olyan trükkökkel segíti a kényelmes kabriózást, mint az Aircap rendszer, amely a szélvédőkeretből kiemelkedve az utasok feje fölé irányítja a légáramlást, valamint az Airscarf, amely meleg levegőt áramoltat az elöl ülők nyaka körül, így hűvösebb időben sem kell a garázsban hagyni az autót.
Hirdetés
Az utastérben a 12,3 colos digitális műszercsoport mellett egy 15 és 40 fok között dönthető 11,9 colos érintésérzékeny multimédiás kijelző is helyet kapott a műszerfalon. A Cabrio kivitelben speciális bevonatot kapnak a bőrülések, hogy a nyári hőségben se melegedjenek fel túlságosan, így a márka közleménye szerint akár 12 fokkal is hűvösebbek maradnak, mint a normál bőrülések. A CLE Cabrióhoz minden erőforrás lágy hibrid rásegítéssel érkezik, a kínálat csúcsán pedig a 3,0 literes, hathengeres motor áll 376 lóerővel és 500 newtonméteres forgatónyomatékkal. Ezzel a motorral álló helyzetből 4,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, míg a végsebessége 250 km/óra. A leggyengébb hajtáslánc a 220 d 194 lóerővel és 440 newtonméter nyomatékkal, valamint 234 km/órás végsebességgel, és 7,9 másodperces 0-100 gyorsulással. Utóbbi kicsivel 25 millió forint alól indul itthon, míg a csúcsváltozatért már több mint 31 millió forintot kell a kereskedésben hagyni, de a legolcsóbb változat 24 363 000 forinttól elérhető, a jelölése CLE 200. A hazai forgalmazás idén áprilisban kezdődik.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?