Itt a Hyundai harmadik versenyautója

A Hyundai már három modelljéből készül versenyautó, az Elantra a legfrissebb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három modellből, összesen négyféle versenyautót kínál mostantól a Hyundai az ügyfeleknek. A legújabb nem más, mint a teljesen megújult Elantra N TCR 340 lóerős 2,0 literes motorral.

A Hyundai versenyautói közül mi egyet ismerünk nagyon jól, hiszen Michelisz Norbi is egy i30 N volánja mögött falja a köröket a WTCR mezőnyében. Ez a modell azonban nincs egyedül a kínálatban, ugyanis tavaly csatlakozott hozzá az új Veloster N TCR és Veloster N ETCR, melynek utcai verziója Európában nem kapható. Ezekhez csatlakozik most egy harmadik karosszériaváltozat, mely a teljesen megújult lépcsőshátú Elantrára épül. Több mint 5000 kilométert tettek meg a prototípussal a Hyundai tesztpilótái Európa több versenypályáján is. Az új versenyautó fejlesztésénél felhasználták azokat a tapasztalatokat, amiket már az i30 N és Veloster N versenyautóval megszereztek, a kész autót pedig három hónapon keresztül tesztelték. Az Elantra N TCR motorját a Hyundai sportrészlegének 275 lóerős 2,0 literes motorjából építették, az átalakításoknak köszönhetően pedig 340 lóerőt és 410 Nm nyomatékot hoztak ki belőle. Az új versenyautót a TCR szabályzatok szerint 1265 kilogrammra lőtték be pilótával együtt. A belsőről nem közölt fotót a gyártó, ám vélhetően nagy meglepetés senkit nem érne, miután teljesen üres, csupán a szükséges felszereléseket találnánk; bukókeret, versenyülés, biztonsági felszerelések. A versenyautót követően vélhetően utcai N kivitel is készülni fog az Elantrából az említett 275 lóerős motorral, a jelenlegi legerősebb kivitel az 1,6-os turbós benzines 205 lóerővel.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?