Kerékcsavarok nélkül, plafonig pakolva közlekedtek az M30-ason

Amikor a túlsúlyos kisteherautónak a kerekét sem rögzíti semmi: mutatjuk, mekkora bírságot kapott!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Encs mellett állítottak félre a rendőrök egy kisteherautót, mert szabad szemmel úgy vélték, hogy nehezebb a rakománya a megengedettnél. Arra azonban az egyenruhások sem számítottak, hogy a kisteherautó egyik kerekét semmi sem tartja a helyén.

Két esetben is intézkedniük kellett túlsúlyos járművek miatt, illetve azok vezetővel szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Encsi Autópálya Alosztály munkatársainak az elmúlt napokban. A járőrök 2023. október 27-én, az M30-as autópálya encsi csomópontjánál állítottak meg egy kisteherautót, ami szemmel láthatóan is több tűzifát szállított, mint amennyit a járművel lehetett volna. A félreállításkor derült ki, hogy a jelentősen túlterhelt teherautó bal hátsó kerekét egy csavar sem rögzítette a helyére. A rendőrök azonnal intézkedtek a műszaki hiányosság, illetve a túlsúly megszüntetéséről, mindemellett 500 000 forint közigazgatási bírságot, és 15 000 forint helyszíni bírságot is kiszabtak a sofőrrel szemben.
Hirdetés
Túlsúlyos volt az az furgon is, amely anyagi káros közúti balesetet okozott az M30-as autópályán, Méra közelében 2023. október 30-án a délutáni órákban. A makkot szállító, jelentősen túlterhelt Ford Transit menet közben defektet kapott, majd a szalagkorlátnak ütközött, a szállítmánya pedig ellepte az autópályát. A Ford Transit sofőrjét az egyenruhások 65 000 forint helyszíni bírsággal, illetve 500 000 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtották a baleset okozása, illetve a túlsúly miatt. A járőrök a furgon két utasával szemben is intézkedtek, ők 26 000 forint közigazgatási bírságot kaptak, mivel a baleset bekövetkeztekor nem használták a biztonsági övet.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?