Felszedhetik a Déli pályaudvarhoz vezető síneket

Fővárosi pletyka: parkoló lesz a Déli pályaudvar helyén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kijjebb kerülhet az egyik budapesti főpályaudvar, a Déli pályaudvar lebontásával annak szerepét a Kelenföldi venné át, előbbi helyére P+R parkoló kerülne.


A Magyar Hírlap értesülése szerint a felújításra váró Déli Pályaudvar már nem biztos, hogy megújul, lehetséges, hogy a főpályaudvart lebontják, helyére parkot és parkolót létesítenek, szerepét pedig a kijjebb lévő, egyre több P+R parkolót kínáló, és a 4-es Metróval is elérhető Kelenföldi Pályaudvarnak adnák át. Utóbbi nem mellesleg azért is praktikusabb lehet, mert Volán buszpályaudvar is van ott.
Hirdetés

Szakértők szerint ugyanakkor a Kelenföldi pályaudvar inkább csak egy nagyra nőtt állomásnak tekinthető, nem lenne képes a főpályaudvar szerepét betölteni. Jelenlegi formáját alapul véve ez bizonyára igaz is, ám az átszervezéssel és a Déli pályaudvarig vezető sínek felszedésével nyilván a Kelenföldit is jelentősen átalakítanák. A terv nem kizárt, hogy megvalósul, ám azt még egyáltalán nem lehet tudni, hogy mikor.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:37
    Permalink

    A 4-es metró helyett simán megcsinálhatták volna úgy, hogy a 2-est kellett volna kivinni Kelenföldig, akár felszínen is a mostani vasúti síneken. Kelenföldre a 4-es metró kocsiszín helyére meg az egész vasúti karbantartó bázist kiköltöztethették volna.

  • 2017.10.28. at 09:37
    Permalink

    Az összes szakmai szervezet szerint ez csak úgy lehetséges, ha Kelenföld kapacitása jócskán megnőne, valamit a Déli mögötti karbantartó bázis vagy megmaradna, vagy szintén kikerülne Kelenföldre. Nem két filléres beruházás, és erősen időigényes is. Ráadásul Kelenföldön nemrég csökkentették a vágányok számát, mert egy P+R parkolónak kellett a hely. Szóval egyelőre ez a telekspekulánsok vágyálma marad.

  • 2017.10.28. at 09:37
    Permalink

    “a Déli pályaudvar lebontásával annak szerepét a Kelenföldi venné át”

    Gratulálok 🙂 A kelenföldi pályaudvar így is full bukás reggel 8-10 és este 18-20 óra között

  • 2017.10.28. at 09:37
    Permalink

    Ezt aztán megint átgondolták…… Csak azt felejtik el, hogy ha ezt megcsinálják kb esélytelen lesz gyorsan Budára érni pontosan Kelenföld felől. Szép kis túrára kényszerül majd mondjuk az aki a Széll Kálmán térre indul. Valakinek nagyon kell az a terület, ez már a tavalyi alagút problémánál is tisztán látszott.

Vélemény, hozzászólás?