Állítólag kemény lesz a Mecsek-rali

Hétvégén 49. Mecsek-rali, az ORB zárófutama

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most hétvégén kerül megrendezésre Pécs környékén a 49. Mecsek-rali, mely egyben az Országos Rallye Bajnokság zárófutama.


A szervezők szerint nehéz, technikás versenynek ígérkezik az országos ralibajnokság idei zárófutama, a hétvégén sorra kerülő 49. Mecsek-rali. Az úgynevezett Historic Eb-futamot magában foglaló esemény sajtótájékoztatóján Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a Mecsek-rali az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai autóverseny, amely jövőre lesz 50 éves, s a félévszázados jubileumot 2016-ban méltó módon, egy nemzetközivé fejlesztett viadallal szeretnék majd megünnepelni. Berényi Ákos, az MNASZ rali szakágvezetője azt mondta, nagyon kemény erőpróba vár a versenyzőkre, s ezt a meteorológia által beharangozott eső még tovább fogja nehezíteni. Hozzátette, hogy a gyorsasági szakaszokat jó minőségű aszfalton, technikás útvonalon kell teljesíteni. Ezekből a szakaszokból szombaton négyet, vasárnap hármat rendeznek.
A viadal nívós helyszíneket is érint, miután a pénteki prológot a pécsi repülőtéren tartják meg, ahol a nézők közelről találkozhatnak a pilótákkal, ugyanakkor látványos kiegészítő programokkal is igyekeznek szórakoztatni őket a rendezők. Nagy Csaba, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy az egyik gyorsasági szakasz a híres Pécsváradi Leányvásár rendezvény helyszíne mellől, a település központjából rajtol majd, az ünnepélyes eredményhirdetést pedig Pécsett, a Széchenyi téren tartják meg.
Az idei Mecsek-rali érdekessége, hogy a verseny útvonalába hétéves szünet után bekerült a trefort-pusztai gyorsasági szakasz, amely természetvédelmi területen zajlik majd, így oda a nézők sajnos nem mehetnek be.
Hirdetés
Vári Attila, a rendező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy Pécs önkormányzata négy éve szállt be a rali szervezésébe, az esemény a város első öt toprendezvénye közé tartozik, a nézők számát tekintve pedig a legnépszerűbb. A versenyre a sajtótájékoztatóig közel 150 nevezés érkezett be, ebből 55 az országos rali bajnoki-, 41 a Historic Eb-futamra, a többi pedig a rali2 ob-re.
Az indulók között ott lesz a hétszeres bajnok ifj. Tóth János is, aki idén hároméves szünet után tért vissza, de már nincs esélye az újabb elsőségre, mert az már korábban eldőlt, hogy a bajnoki címet ebben az évben a Herczig Norbert, Bacigál Igor kettős nyeri. A Szőke Tamás navigátorral versenyző ifj. Tóthnak matematikai esélye még van a második hely megszerzésére, de ehhez 19 pontos hátrányt kellene ledolgoznia Kazár Miklóssal szemben, ezért inkább a harmadik pozíció megtartására lát reális esélyt.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?