Batman Priusa is megszületett

Mintha egy DC képregényből ugrott volna elő a Toyota Prius Nightshade

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megpróbálja fenntartani az érdeklődést a Toyota az autóipar egyik pionírja iránt. A Prius hangzatos nevű különkiadást kap, egyelőre csak az USA-ban.

Kicsit csalóka a dolog, mert egyelőre csak fekete fényezéssel mutatták meg a Nightshade Priust, vészjósló hangulatú háttérrel. Ám valójában ez a csomag a fekete díszítőelemekről szól, hiszen lehet ezüst és fehér kasztnival is rendelni az autót. Viszont mindegyiken fekete díszeket kapnak a fényszórók, feketére fényezik a tükörházakat, a kilincseket, a cápauszony antennát, illetve a könnyűfém keréktárcsákat, amik az összkerékhajtású változaton 15 colosak, a fronthajtásún 17 colosak. Belül alapból szövetkárpit, krómdíszek, fűthető első ülések és kormánykerék, valamint 7 colos érintőképernyős kijelző jár AppleCarPlay, Android Auto és Amazon Alexa kompatibilitással. Viszont, ha Bruce Wayne valóban beszerezne egyet (és miért ne tenné, hiszen kapható feketében), akkor meg kellene elégedjen az 1,8 literes, Atkinson-ciklusú benzinmotorból és két villanymotorból álló hajtáslánccal, ugyanis ez nem változott a Nightshade modellben sem. A fronthajtású és az összkerékhajtású változat is ugyanezt kapja, utóbbi persze egy hátsó villanymotor többletével.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?