Erre az autómárkára kerestek rá a legtöbben 2023-ban!

Mutatjuk, melyik autómárka érdekelte a leginkább az internetezőket világszerte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy ausztrál piacelemző szervezet, a Compare the Market hatodik éve állítja fel a Google-keresések száma alapján a legnépszerűbb autógyártók listáját. A Toyota negyedik éve őrzi elsőségét, bár a piacon időközben módosultak az ügyfélszempontok.

Az ausztrál Compare the Market szervezet már 2018 óta minden év végén megnézi, hogy mely cégek termékei iránt a legnagyobb az érdeklődés az internetezők körében. A kutatás során a Google Trends adatai alapján rangsorolják, hogy az egyes országokban mely autómárkákra keresnek rá a legtöbben. Az elemzés első öt évéből négyszer az első, egyszer (2019-ben) a második helyen végzett a Toyota, az idei, hatodik rangsorolásban pedig megőrizte 2020 óta fennálló veretlenségét a márka. A 155 vizsgált országból 64-ben bizonyult elsőnek a japán autógyártó. További tizenkilenc országban ért el második, és nyolcban harmadik helyezést – összesen tehát a világpiac 59 százalékában áll a képzeletbeli Google-dobogón a Toyota.
Hirdetés
Nem mindegy persze, hogy ez a 91 ország a világnak mely tájain található. Afrika nyugati és déli része, egyes latin-amerikai és karibi országok, valamint közép- és délkelet-ázsiai államok adják a találatok zömét – olyan térségek, ahol a robusztusság és a megbízhatóság mindenek felett álló értékek. A hatalmas távolságok, a ritkán lakott területek és a kíméletlen természeti környezet indokolhatja, hogy Kanada és Ausztrália is a Toyotát kezeli kedvenceként. Ami pedig Izlandot illeti, ott annak ellenére a Toyota jut az embereknek az eszébe az autóról, hogy az akkumulátoros elektromos járművek idén már 80 százalékot meghaladó mértékben részesülnek az eladásokból. Ezzel együtt sem hagyható figyelmen kívül a Tesla bámulatos emelkedése. Miután 2022-ben sehol nem szerepel az első helyen, idén a második helyre katapultálta magát a fiatal elektromos márka. A Tesla mindenekelőtt azokon a jóléti piacokon vezeti a keresési rangsort, amelyek fogékonyak a modern technológiák és innovációk iránt, és ahol jelentős az üzleti vásárlók aránya, akik nem tizenöt, hanem a lízingkonstrukciókban értelmezhető három-négy évre keresnek trendi mobilitási megoldást.
Hirdetés
A Tesla megkérdőjelezhetetlen ismertsége és a típusok kiemelkedő katalógusadatai számítanak a legjobb hívószónak ebben a piaci környezetben. Más információkra azonban nem is igen támaszkodhatnak az autóvásárlók, mivel a márka egyedi értékesítési stratégiája miatt az ügyfelek rövid és hosszú távú elégedettségét mérő kutatások több országban csak részlegesen férnek hozzá a cég ügyféladataihoz. Az így kapott, hiányos információk pedig nem teszik lehetővé, hogy tárgyilagosan összehasonlítsák a konkurenciával a modellek tartósságát, hosszú távú megbízhatóságát, a szervizszolgáltatások minőségét és mindazokat a kvalitásokat, ahol a Toyota, illetve a Compare the Market elemzésében szereplő, gyakorlatilag összes többi márka mérhető és igazolható eredményekkel rendelkezik. A kutatásról készült térképet alább láthatjátok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?