Több fővárosi csomóponton is változhatnak a lámpaprogramok a BKK és a Google együttműködésének köszönhetően. A Budapesti Közlekedési Központ az élő forgalmi adatok vizsgálatával gondolhatja újra a forgalmi rendet a kérdéses kereszteződésekben.
Mindenki jobban jár: a felhasználó folyamatosan frissülő és rengeteg funkcióval ellátott navigációt kap, a Renault-nak meg nem kell költenie saját szoftverre.
Alig néhány perc különbséggel, mégis akár 30 százaléknyi üzemanyagot megtakarítva is tud már tervezni a Google Maps, az új szolgáltatás már Magyarországon is elérhető.
A Google igyekszik lépést tartani a korral és a nemrégiben megjelent béta verzióban már azt is beállíthatják a felhasználók, milyen hajtásláncú járművel kívánják megtenni a távot, a program pedig ennek függvényében kalkulál útvonalat.
A Google nemrég bejelentette, újragondolták az autós szolgáltatásuk megjelenését, a frissítés piacra dobásával pedig részben a biztonságot is szolgálni szeretné a cégóriás.
A világuralom egyértelműen a Toyotáé, amit a Google keresések is alátámasztanak, az elmúlt négy évben csak egyszer szorultak a második helyre a japánok.