Melyik a legjobb autómárka a Google alapján?

A Google-vélemények alapján mondott értékítéletet a márkák fölött egy tanulmány

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Google ma már messze nem csak információk keresésében képes segíteni, de a felhasználóknak köszönhetően véleményeket is lehet olvasni a techóriás felületein, egy amerikai tanulmány pedig megvizsgálta, mit mondanak a felhasználók az autómárkákról.

A Widewail nevű észak-amerikai szervezet kifejezetten autóipari keresések és véleményezések elemzésére specializálódott, legfrissebb tanulmányában pedig arra volt kíváncsi, hogy a Google értékelések alapján melyik márkát gondolják a felhasználók a legjobbnak, vagy éppen a legmegbízhatóbbnak. A 2024-es kutatásban harminckét autómárkát vettek górcső alá, és több mint négymillió egyedi véleményt vizsgáltak meg, ám ezek közül csupán 1,1 milliót gondoltak hasznosnak. A végső toplista felállításánál huszonhét szempontot figyeltek meg, ezeket pedig négy nagyobb kategóriára osztották, így alkottak meg egy 100 pontos szisztémát. Itt az egytől ötig terjedő skálán adható "csillagok" és a márkák válaszadási ideje nyomott sokat a latba (egyaránt 30-30 százalékot), illetve az is szempont volt, hogy mennyien értékelik havi szinten az adott gyártót, valamint mit mondanak azok, akiknek hosszú távú tapasztalatai vannak a márka által eladott modellekkel.
Hirdetés
Az első helyen a Lexus végzett a maximális 100 pontból 95-tel, mögötte csupán hajszálnyival maradt le a Toyota, míg a harmadik helyen a BMW futott be. A top 5-be még a Honda és a Nissan fért oda, őket tisztes távolságból követi a Kia, míg a hetedik és nyolcadik helyen holtversenyben a Volkswagen és a Hyundai áll. A legjobb tízbe két német gyártó fért még oda, kilencedik helyen a Mercedes, és a tizediken az Audi, amely már 12 ponttal maradt el a listavezető Lexustól.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?