Először a Volvo és a Polestar hozza el a Google HD Térképet

A Volvo EX90-ben és a Polestar 3-ban debütál a Google rendkívül részletes navigációs szoftvere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sávonként is képes rögzíteni a forgalmi helyzetet a Google újítása, a Volvo és a Polestar az önvezető autóikhoz szeretné használni a jövőben.

A Google Earth, később a Google Térkép jó szolgálatot tettek és tesznek ma is egyre több autóban, akár a gyári infotainment-rendszerbe építve, akár az Android Autón vagy Apple CarPlayen keresztül. Ugyanakkor ez nagyjából ugyanazt a funkcionalitást kínálja, mint a mobilunkon is elérhető verzió, pedig az autós közlekedésnek vannak azért sajátosságai. Ezért a Google egy új technológiát fejleszt HD Térkép néven, amit kifejezetten az autók fedélzeti rendszeréhez igazítanak. A HD Térkép sokkal részletesebb információkat nyújt a forgalmi helyzetről, akár még sávonként külön-külön is képes megjegyezni, hol mennyi autó van, és így optimálisabb útvonalat, valamint a megfelelő időben elvégzendő sávváltásokat is képes ajánlani.
Hirdetés
Legtöbbünk persze elég könnyen képes eldönteni az autópályán, hogy sávot váltsunk-e (bár ne becsüljük alá a rossz tempóban elvégzett sávváltások okozta forgalmi torlódások negatív hatását). Ugyanakkor ez a technológia fontos lépés lehet az önvezetés eléréséhez, pláne úgy, ha az autók maguk kommunikálják a körülöttük érzékelt forgalmi helyzeteket, és ezt egy központi navigációs szoftver összesíti. Így részben ezek alapján, részben pedig természetesen az autóra telepített érzékelők és kamerák segítségével az önvezető autó nem csak önállóan vezetni, hanem önállóan és okosan is vezetni tud majd. Ez persze a távoli jövő, de értékelendők az első lépések is. Kézzel foghatóbbak viszont a Volvo egyéb újításai, például Magyarországon is elérhető már a fedélzeti internetkapcsolat az autó saját SIM-kártyáján keresztül. A távoli frissítésre képes modellek apróbb újdonságokat is kapnak, például a rendszerhez párosított mobileszközök immár egyszerűbben eltávolíthatók az autó menüjéből, illetve a Care Key funkcionalitással felszerelt autók esetében tetszés szerint a gyárinál tovább korlátozható a végsebesség korlátja (ha például kevésbé tapasztalt ismerősnek, rokonnak adnánk kölcsön az autót). Az USA-ban pedig még érdekesebb funkciók érkeznek a Google-lel felszerelt Volvo modellekre: az autó kompatibilis lett egyes Google Asszisztens parancsokkal. Ez azt jelenti, hogy az autótól távol is megkérdezhetjük például okostelefonunkat a "Hey, Google" paranccsal, hogy mennyi az üzemanyagszint, hol tart a töltés, vagy bezártuk-e az autót. Sőt, utasítást is adhatunk, például hogy álljon le vagy induljon el a töltés, vagy melegedjen fel az utaskabin. Ezeket persze gombnyomással is megtehettük eddig is, de most már a Google-kompatibilis eszközökhöz beszélve is letudható a feladat. A későbbiekben a Google Asszisztens funkciókat más piacokra is szeretnék kiterjeszteni, bár arra nem sok esély van, hogy ez a közeljövőben magyar nyelven is működne egyelőre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?