Három évet is késhet a VW szuperszoftvere

Nagyobb a baj a VW Cariad részlegénél, mint bárki hitte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több kulcsfontosságú újdonságba is kisebb tudású fedélzeti számítógép kerülhet, mint tervezték.

Kiderült, hogy miért bocsátották el a VW csoport szoftverfejlesztő részlegének vezetőit: óriási a lemaradás, a 2025-re ígért Software 2.0 2027 előtt aligha készül el.
Hirdetés
Az érzékeny kérdésről a Volkswagen csoport pénzügyi igazgatója, Arno Antlitz beszélt: elmondta, hogy egyelőre az első generációs egységes autófedélzeti rendszerprogram hibáinak kijavítására koncentrál majd a Cariad. Ennek a munkának az eredménye, a System 1.2 már 2024-re elkészül a tervek szerint. Viszont emiatt elhalasztják a második generációs szoftver fejlesztési határidejét, így ez csak 2027-re vagy 2028-ra kerülhet be a cégcsoport autóiba. A System 2.0 olyan fejlesztéseket tartalmazott volna, mint a csaknem teljesen önálló, 4-es szintű önvezető rendszer. A tervek szerint már ez került volna a Porsche e-Macan és az Audi Q6 e-tron modellekbe az évtized közepétől, de ehelyett a régebbi System 1.2-t egészítik ki az Intel Mobileye részlegének korlátozottan önvezető megoldásával, és a fenti autók számítógépére a régebbi programot telepítik. Antlitz szerint a VW fedélzeti programjaiért felelő Cariad új vezetői új stratégiával igyekeznek gyorsítani a fejlesztést: ahelyett, hogy mindent házon belül fejlesztenének, több külső partnert vonnak be a munkába. A Volkswagennél 2019-ben, az ID.3 és a nyolcas Golf bemutatásának késése kapcsán derült fény arra, hogy az új, a korábbinál sokkal bonyolultabb fedélzeti szotfverek megírása túl nagy falat a vállalt programozóinak. A problémára válaszul a cégcsoport 2020-ban létrehozta a Cariad részleget, amelynek a feladata az összes VW márka szoftverfejlesztésének elvégzése lenne egységes alapokon, de ahogy mára egyértelművé vált, ezzel nem hogy javítottak a helyzeten, de talán még rontottak is. A szoftverfejlesztés egyébként nem csak a VW-nél okoz problémát: nemrég a Volvo jelezte, hogy hasonló okokból fél év késéssel kezdődhet az EX90 gyártása.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?