Genfre jöhet a Skoda Octavia CC

Négyajtós Octavia kupéval növelnék a Skoda presztízsét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy hírlik, hogy 2014 márciusára, a Genfi Autószalonra a Passat CC-re emlékeztető négyajtós kupéval áll elő a Skoda.

A kombiként és hátsó ablakával együtt nyíló csomagtérajtajú, praktikus limuzinként kapható harmadik generációs Skoda Octavia családja új taggal bővülhet.
Brit lapok információja szerint alig több mint három hónap múlva már látható lesz tanulmányként az Octavia CC (Comfort Coupe) változata. Nem volt magától értetődő, hogy a Volkswagen-konszernnél lecsapjanak a kínálkozó piaci résre. Magától értetődőbb lenne, ha például gyorsabban skodásítanák a VW teljes SUV-kínálatát (s nem csak a megújult Yeti jelentené a Skoda szabadidőautó-kínálatát), hiszen ez ma a legdivatosabb autóforma. Egy négyajtós kupé érkezése mást üzen, az olcsóbb, tisztes polgári Skodák feljebb pozicionálása lehet a cél. Így tett a VW anno az amúgy egyébként láthatatlan, lopakodó menekülőautónak ideális W8-as Passattal is a kétezres évek elején, meg persze próbált tenni a Phaeton luxusautóval is kevéssel később.
Hirdetés

Az új kupé természetesen tizedmagával együtt a VW-csoport MQB egyenplatformjára fog épülni, és a hagyományos Octavia 2686 milliméteres tengelytávját fogja továbbvinni. Ha a meglévő stíluselemeket felhasználva egy kicsit agresszív, de megfelelően elegáns és összességében decens, közérthető formát sikerül rajzolni, akkor sanszosan elkerülhető lenne a „népi Passat CC” gúnynév. Ha pedig az Octavia sokra tartott praktikuma sem csorbulna jelentősen, akkor óriási sikerre számíthatna az új Skoda. Csak nehogy ez is a soha meg nem valósult, Audi A3-alapú Fabia kabrió sorsára jusson.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Látod, én nem írtam rád semmilyen rossz jelzőt, egyszerűen kérdeztem amit még le is írtam, erre rögtön borzalmas vagyok…. Valóban nem ismerem az előzményt de nem is annak tudatában írtam!

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Te töki, ezzel most mit akartál kimakogni? Mert értelme az nincsen. Ez a legjobb: “úgy tekintünk rá mint egy német konszern”. Csak az alany hiányzik belőle, meg a tárgy. :-DDD

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Nem, nem érzem annak. Te nem érzed a hozzászólásodat ostobának, miután halvány fingod sincs az előzményekről?
    Én sem gondolom, hogy reménytelen lennél. Borzalmas vagy, de az nem reménytelen.

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Szerintem idejét múlta mára ez a forma.Egyáltalán nem gondolom,hogy megelőzné korát.Audi A 6 és Volkswagen öszvérként jelenik meg.Sajnos a márkajelzés a köztudatban nem ért el változásokat.Még mindig csak úgy tekintünk rá mint egy német konszern.Egy cégvezető viszont szívesen megveszi felső vezető alkalmazottainak.Tárgyalásra jó elmenni vele,így nem láthatnak bele egyedi stílusjegyekbe..Biztonságot sugároz,viszont nem átlagon felüli,és nem kirívó.A célcsoportja tehát a cégek.Ülj bele,és vezesd!Állj a parkolóba a többi közzé!Érj haza gyorsan,biztonságosan,olcsón!

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Ez attól függ hogy kinek mi tetszik…..! Kempelen, nem érzed egy kicsit azt hogy lenéző, vagy egy kicsit arrogáns vagy? Te miből gondolod azt hogy a te hozzászólásaid előnyödre válnak? És én csak kérdezek, nem kijelentem hogy reménytelen vagy…..

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Még mindig izgalmasabb forma, mint a Corolla. :-DDD Mégis folyton azt mantrázod. Tudjuk, buszbérlettel a zsebedben 193 lóerőről álmodozni igazán fiús dolog.
    Előnyödre neked kellene már változnod, de reménytelen.

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Nekem tetszik élőben is, szerintem nagyon jó lett. A CC-nél a sportosság lesz a lényeg, szerintem jó lesz az is, a Passat CC is nagyon jól sikerült.

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Ezeken a fotókon nagyon jól néz ki az Octavia, de az életben igen csak szürke átlag, főleg az alap verzióban.
    Egy-két irányból kifejezetten nem tetszik. Szóval remélhetőleg az előnyére fog változni a CC.

  • 2017.10.29. at 15:57
    Permalink

    Lehet, hogy nem figyeltetek, vagy nem olvastátok el a képaláírásokat, de a képeken a jelenlegi Octavia látható. A leendő CC-ről még csak szóban találgatnak, képek, de még csak rajzok sincsenek. Amúgy én is kíváncsi vagyok rá, mert a Skoda egyre jobb és jobb dolgokat csinál, persze erős VW támogatással, de az nem baj.

Vélemény, hozzászólás?