Dél-Koreában ilyen cuki villanyautója is van a Kiának

Olcsó, praktikus és apró méretű a Kia Ray elektromos változata - ilyenek nálunk miért nincsenek?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes látni, mennyire más technológiával és stílussal van jelen anyaországában a Kia, mint amit Európában láthatunk tőlük. Mindenesetre a Ray itthon is kelendő lenne.

A Távol-Keleten gyakoriak az apró, "kei" autók, természetesen ezeket sem kerülheti el a villanyosítás. A Kia Ray régi szereplő a dél-koreai piacon, a hagyományos meghajtású változatának tavalyi frissítése után az elektromos verzió is megújult. A Carscoops beszámolója szerint komoly fejlődésen ment át a kis egyterű. Új az akkumulátor és a villanymotor is: előbbi 35,2 kWh-ra nőtt a korábbi 16,4 kWh-s kapacitásról, utóbbi pedig 86 lóerőt termel a korábbi 67 lóerő helyett. Ebből kifolyólag persze a hatótáv is megnövekedett, 138 km helyett 205-233 km-t tud megtenni egyetlen feltöltéssel, vegyes vagy városi használattól függően.
Hirdetés
A fenti számok persze szokatlanul kicsinek tűnnek európai mércével, csakúgy, mint az autó mérete. Ettől függetlenül a javulás egyértelmű, városi használatra ez a teljesítmény már tökéletesen elegendő lenne. A hajtáslánc elemei itteni modellekbe is beleférnének, például egy elektromos Picantóba. Kívül egész modern megjelenést kapott az elektromos Ray, a "kei" autókra jellemző dobozos sziluettet jól kiegészítik a LED-es lámpák íves rajzolatai. Elöl a nappali menetfény formája enyhén még hasonlít is az EV9-en látotthoz, a Ray tehát egyértelműen illeszkedik a Kia arculatába, mégis olyan stílusú, amit Európában nem láttunk még a márkától. Odabent sem fukarkodott a Kia, a központi érintőképernyőn kívül jutott egy digitális megjelenítő a műszerblokk helyére is, ami ebben a méret- és árkategóriában ritkaság. Átdolgozták a kormánykereket, illetve a műszerfal közepén a belsőégésű motoros változat sebváltójának helyén extra tárolórekesz is megjelent. Mindegyik ülés lehajtható igény szerint, a Ray tehát kifejezetten praktikus, amit csak megerősít, hogy haszongépjárműként is kérhető, ebben az esetben csak két üléssel, hátul pedig egy nagy raktérrel. Mindezt már 7,5-8,5 millió forintnak megfelelő összegért kínálják Dél-Koreában, ami itthon is versenyképes ár lenne. A villanyváltozat árprémiuma viszont meglepően magas, a hagyományos meghajtású Ray 4 millió forint alatti összegről indul.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?