Legyőzheti-e a Lamborghini Huracánt a McLaren 720S?

Turbo V8 a szívó V10 ellen! Vajon győzhet a kisebb motor?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összeeresztették a Lamborghini Huracán Performante és a McLaren 720S sportautókat egy gyorsulási verseny erejéig. Ám most nem csak negyedmérföldön nézték meg az eredményt.


Érdekes párharcot vettek filmre, hiszen egy V8-as motorral felszerelt sportautóval próbálják legyőzni a V10-es ellenfelet. A McLaren 720S V8-as, négyliteres, motorjában azonban két turbófeltöltő is dolgozik, ellenben a Lamborghini 5,2 literes V10-ese szívó erőforrás. Így bár a McLaren motorja kisebb, mégis erősebb 80 lóerővel és 120 Nm forgatónyomatékkal. Egészen pontosan 720 lóerős és 770 Nm a maximális nyomatéka, míg a Lamborghini Huracán Performante „csak” 640 lóerős és 600 Nm a forgatónyomatéka.
Hirdetés

Papíron a McLaren 2,9 másodperc alatt eléri a 100 km/h tempót álló helyzetből és a végsebessége 341 kilométer/óra. A Lamborghini elméletileg 1,1 másodperccel lassabb – szintén papíron – a 200 kilométer/órás gyorsulásban és a végsebessége sem több, mint 325 km/h. Szóval a papírforma ellene szól, de vajon képes meghazudtolni az előzetesen felvázolt számokat? Nézd meg az alábbi videót, amelyből kiderül!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?