Lefelé bővült a Bentley Continental GT kínálata

Új V8-as motort kap a Bentley Contnental GT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Bentley Continental GT kupé és kabrió változata is megkapja az új fejlesztésű V8-as motort.


Most, hogy már Budapesten is nyílt Bentley márkakereskedés, jóval érdekesebbnek tűnik a hír, hogy lefelé bővül a Bentley Continental GT kínálata. Eddig csak a hatliteres, W12-es motorral forgalmazták a típust, amely 635 lóerőt tudott felmutatni. Mostantól azonban egy kisebb, de gyengének azért nem nevezhető V8-as egység is megjelenik a palettán.

A négyliteres, ikerturbós benzinmotor 550 lóerős, illetve 770 Nm forgatónyomatékot nyújt. Ez az erő elég ahhoz, hogy a kupé 4 másodperc alatt a kabrió pedig 4,1 másodperc alatt elérje a 100 km/h tempót álló helyzetből. Végsebességük viszont azonos, 318 km/h. Az új motor egyébként hengerlekapcsolásra is képes a hatékonyság jegyében, ami a gyártó ígérete szerint észrevétlen marad a vezető számára, ahogy szinte a váltások is. Az automatikus sebességváltó ugyanis 20 milliszekundum alatt elvégzi a fokozatok közötti ugrálást.

A V8-as modellek ugyanúgy személyre szabhatók, mint a csúcsváltozat. Alapáron 20 colos és 10 küllős könnyűfém keréktárcsa jár hozzá, de rendelhető 22 colos méretű is valamint további 9 féle dizájn. Emellett 7 különböző fényezés közül választhatnak az ügyfelek, akik persze az utastérben is számíthatnak némi újdonságra. A 12 irányban állítható, bőrborítású ülések öt árnyalatban érhetők el, de választhatók új tölgyfa díszbetétek is, valamint 10 hangszórós, 650 wattos hangrendszer is.
Hirdetés

A V8-as modellekre a harmadik negyedévtől veszik fel a rendeléseket és az első példányok 2020 első negyedévében érkeznek majd meg az ügyfelekhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?