Elkészült az első Bentley Bacalar motorja

Csak 12 Bentley Bacaar készül, különös gonddal tesztelik a W12-es motorját

Három vízköre van, UV folyadékkal tesztelik, és egy munkanap csak egy darab készül el az új különleges Bentley kabrió motorjából.

Komoly utat járt már be a Volkswagen csoport W12-es, 6,0 literes motorja, mióta 2003-ban bemutatták. A tizenkéthengeres motor jelölése és főbb paraméterei nem változtak, mégis szinte teljesen átépült 18 év alatt. A fejlesztések során a forgattyúsház 30%-kal lett hosszabb, a hengerek falára bevonat került, a motor teljesítménye lóerő tekintetében 27, nyomaték szempontjából pedig 38%-ban emelkedett. Ma ugyanis a legfrissebb verzió 650 lóerőt teljesít, ez kerül a Mulliner által kézzel épített Bentley Bacalar kabrióba, és most elkészült az első ügyfélautóba szánt motor. A W12-es megszületése pedig egy jóval összetettebb folyamat a sorozatban gyártott motorokhoz képest. Az összeszerelést 45 munkás végzi - kizárólag kézzel, amire minden motor esetében legalább 6,5 órát szánnak. A teljes összeszerelést követi a tesztelés több fázisban. A W12-es motornak három hűtővíz köre van, mindegyiket egyesével töltik fel és ellenőrzik a nyomást körönként. Ezután leengedik és egy UV fényre reagáló folyadékkal töltik fel teljesen, ezzel figyelik az esetleges szivárgásokat. Ezután egy villanymotorral 120 percenkénti fordulatszámmal forgatják a motort, hogy ellenőrizzék, minden megfelelően dolgozik, majd ezután következik az éles teszt UV folyadékkal feltöltve indítják be a motort, és alapjáraton figyelik a működését. A W12-es tesztfolyamatában az utolsó egy 21 és fél perces tesztüzem 3800-as fordulatszámon, melyen minden motor átesik. Minden 100. motort azonban kivesznek a sorból és hosszabb ideig járatják 6000-en. Eddig több mint 100 000 darabot gyártottak le a különleges 12-es motorból, mely a Bentley Bacalarba is kerül, amiből csupán 12 darab készül a Mulliner által, és már mindegyiknek megvan a gazdája.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?