Modern autógyártás kihívási III: tömeg és szilárdság egyensúlya

A Jaguar Land Rover csoport a repüléstechnikai eszközökkel fejleszti a jövő könnyű járműveit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valamirevaló SUV manapság 1500 kiló alatt nem létezik, ha ezt megspékeljük még elektromos hajtással, akkor könnyen két tonna fölé csúszunk. A Jaguar Land Rover csoport ezért átfogó kísérletezésbe kezdett, hogy új fémeket és kompozitokat vezessen gyártásba

A zöld jövővel, az elektromos hajtással, valamint a fenntartható gyártással kissé viszályosnak és összeegyeztethetetlennek tűnik korunk legnépszerűbb szegmense, a különféle szabadidő-autók és crossoverek kavalkádja. Egyfelől érthető, hogy sokaknak miért esik rájuk a választása, hiszen az azonos padlólemezre épülő változatokhoz képest a belső helykínálatuk nagyobb, valamint magasabb, divatos építésmódjuk miatt jobb kilátást tesznek lehetővé. Márpedig, ha erre van igény, akkor a gyártók is ebbe az irányba tolják el a modellkínálatukat. A probléma csak ott van az egyenletben, hogy az SUV-k lényegesen nehezebbek és nagyobb légellenállásúak, mint ferdehátú vagy épp szedán karosszériaváltozatú testvérmodelljeik. Ráadásul pontosan ezért károsanyag kibocsátásuk is lényegesen magasabb, hiszen egy adott motornak egy nagyobb kocsiszekrényt kell mozgatnia, melynek még a légellenállása is nagyobb. Ez jelenleg sokaknak lehet, hogy nem olyan meghatározó probléma, viszont a karbonsemleges jövőben nehezen elképzelhetőek a feleslegesen szennyező járművek.
Hirdetés
Az elektromos meghajtások térnyerésével pedig a légellenállás-, és súlytöbblet egyre nagyobb problémává válik, hiszen hatótáv szempontból sokkal szembetűnőbb lesz ezen két tényező behatása, mint a belsőégésű elődöknél volt. Tehát a súlycsökkentés valószínűleg égetőbb kérdés lesz az autóipar számára, mint valaha. Főleg az olyan gyártók szempontjából, mint például a Land Rover, akiknek a teljes modellpalettájukat hobbi- és valódi terepjárók teszik ki. Nem véletlen tehát, hogy egy két éven át folyó, repüléstechnológiai eszközöket is használó kiterjedt kutatásba kezdett a vállalat. A kétéves projekt részeként, a társaság azt vizsgálja, hogy az eddig a gyártás során sosem használt könnyűfémek és kompozitok hogyan reagálnak különböző terepeken, az eltérő környezeti hatásokra. A jövőbeli Jaguar és Land Rover járművekbe tervezett új fémek és kompozitok mintáit repüléstechnológiai minőségű szenzorokba építik, amelyeket a világ legszélsőségesebb fizikai körülményei között tesztelnek, Észak-Amerikán át 400,000 km-en keresztül. A szenzorok folyamatosan mérik az anyagok teljesítményét, viselkedését és megosztják az adatokat a fejlesztőközponttal. Az információk birtokában a mérnökök, pedig pontosan le tudják modellezni az anyag viselkedését a jövőbeli karosszériákban. Ezáltal biztosítva azt, hogy a vállalat új generációs könnyűfémjei tartósabbak, nagyobb szilárdságúak és persze könnyebbek, mint elődeik. Mindemellett ezen kutatásnak igen nagy jelentőséget tulajdonít a Jaguar Land Rover csoport a Destination Zero-nak nevezett programjában, amely az autógyártó jövőbeli terveit vázolja. A program lényege három fő pilléren nyugszik: zéró károsanyag-kibocsátás, zéró baleset, zéró forgalmi dugó. Persze ezek végtelenül hangzatos kifejezések, azonban számos tett támasztja alá a tényt, hogy a jövőben a JLR csoport is elektromos, teljes önvezetésre képes, egymással kommunikáló autókat tálal nekünk. Az egyik előfutárról, pedig már jó pár hónapja keringenek pletykák, történetesen az új Jaguar XF-ről, ami sok évtizeden át a márka tradicionális zászlóshajója volt a luxuslimuzinok szegmensében. Ellenben az érkező generáció minden bizonnyal szakít a hagyományokkal, ugyanis a csoport új padlólemezén egy száz százalékban elektromos luxuslimuzint köszönthetünk majd 2022-ben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?