Logót és betűtÃpust is váltott a Dacia pár éve, melynek fókuszában a vevÅ‘ és a márka kapcsolata áll a láncot mintázó D és C formája által
A történelemben a románok korábban is jártak már jól, ha együttműködtek a franciákkal, most is Ãgy van ez az autóiparuk terén. 2004-ben a Renault hamvaiból támasztotta fel a Daciát, azóta pedig töretlen a márka sikere. 19 évvel az újjászületése után elérte a nyolcmilliós eladási mérföldkövet, már ami a cég modern korszakát illeti. NagyÃvű tervekkel nem készült a Dacia a jubileumra, de érdemes azért visszatekinteni, hogyan is jött össze a vállalatnak ez a siker.
Az LPG meghajtás elérhetősége is növeli a Daciák népszerűségét
Romániai indulását követően Kelet-Európában terjeszkedett a Dacia, ma azonban már Nyugat-Európában is meghatározó szereplő az autópiacon. Összesen 44 országban forgalmazza modelljeit, és az eladásokat tekintve anyaországa még mindig az első 5 között van, de a legtöbb autót Franciaországban adják el, második helyen Olaszország áll. Az Egyesült Királyságban még csak 10 éve vannak jelen, de már ott is eladtak negyedmillió autót, 2022-ben ráadásul duplaannyit, mint egy évvel korábban. A magánszemély vásárlók körében Európában a Dacia piacvezető: 7,6%-os piaci részesedése 2021-ben még 6,2% volt.
A Spring előtt még sok lehetőség áll
Modellekre lebontva is érdekesek a Dacia statisztikái: 2017 óta már hatodik éve folyamatosan a Sandero a legtöbbet eladott tÃpus Európában a nem céges autók között, a második helyet pedig a Duster tudhatja magáénak. A márka sikerének nagy részét e két modellnek köszönheti: a Sanderóból eddig összesen 2,78 millió darab kelt el, mÃg DusterbÅ‘l 2,26 millió talált gazdára. A Dacia eladási dobogójának harmadik fokára a Logan állhat fel 1,97 millió példánnyal. DokkerbÅ‘l 630 ezret, Lodgyból 346 ezret adtak el. A Spring a legolcsóbb elektromos autó Európában, de nagyságrendekkel elmaradnak még az eladásai az elÅ‘bb felsoroltakéhoz képest: idáig 93 ezret vásároltak belÅ‘le. Igaz persze, hogy ez egy sokkal fiatalabb modell, ráadásul az Egyesült Királyságban például még nem is lehet kapni, ott 2024-re tervezik a piaci bevezetést. Érdekes továbbá, hogy a JoggerbÅ‘l még ennél is kevesebbet adtak el, 80 ezret. A Dacia további modelljei összesen 107 ezer eladást produkáltak. A márka vevÅ‘inek jelentÅ‘s része vidéki (40%), meglepÅ‘ módon a Spring esetében még magasabb ez az arány (50%). A Renault-nak tehát egyértelműen jövedelmezÅ‘ befektetés volt a Dacia, a jó ár/érték arányáról ismert márka Ãgy bizonyára sokáig a köztudatban marad még.