300 felett száguld az új angol szuper SUV

Többé nem titok: Porsche alapra épül az Eterniti Hemera

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Porsche Cayenne adja az új londoni építésű, Eterniti Hemera luxusterepjáró alapjait.

Kiadták az első felismerhető képeket az új angol szuperterepjáróról, és ezzel egy időben arra is fény derült, hogy valóban erős alapra, a Porsche Cayenne-re épül az Eterniti Hemera.
A frankfurti premier természetesen továbbra is tartogat még friss információkat. Amit már most tudunk, hogy az átépítés során új futóművel, karbon karosszéria-elemekkel, átszabott utastérrel és tuningolt motorral készülő Hemera teljesítménye több mint 620 lóerő, és ennek köszönhetően végsebessége bőven átlépi a 300 km/órát.
A Londonban kézi munkával épített autóhoz limuzinos utasteret építettek elektromosan mozgatható hátsó fotelekkel, iPadekkel és italhűtővel, a Hemera egyébként nem csak berendezésével, hanem jellegével, kialakításával is inkább a sofőrös luxusautókra, mint igazi terepjáróra emlékeztet.
Ugyanakkor az Eterniti azt is bejelentette, hogy vezetési szempontból mindent megtettek, hogy élvezetes és sportosan viselkedő autó legyen a Hemera.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?