45 új traffipaxot telepítenek augusztusban Budapest útjaira

A cél továbbra is egyértelmű: nullára csökkenteni a halálos balesetek számát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közel félszáz új sebességmérőt vásárolt a főváros, amelyet még ebben a hónapban kihelyeznek Budapest utcáin, hogy megfékezzék a száguldozókat.

A tavaszi Harminckettesek terén történt gázolás óta a főváros folyamatosan vizsgálja a sebességmérő kamerák kihelyezésének lehetőségét. Bő egy hónapja újabb hatalmas botrányt kiváltó baleset miatt került ismét középpontba a gyorshajtás, miután az Árpád hídon ütött el egy nagyteljesítményű Mercedes egy vétlen kerékpárost, aki életét vesztette. Azóta a rendőrség szinte naponta méri a hídon átkelők sebességét az érintett szakaszon, de hamarosan akár az Árpád hídra is kerülhet fix traffipax.
Hirdetés
A rendőrség tájékoztatása szerint nemrég 45 új sebességmérő eszközt bérelt a főváros, melyet még ebben a hónapban elkezdenek kihelyezni – tudta meg a 24.hu. Egyelőre azt nem árulták el, hogy pontosan mely szakaszokra terveznek állandó sebességmérő pontot, de annyit közöltek, hogy ezek helyét minden esetben egyedileg bírálják el, részben a felmerülő igények mérlegelésével, és a veszélyes szakaszok feltérképezésével. A korábbi híresztelésekkel szemben a BKK cáfolta a lapnak, hogy 300 új sebességmérőt telepítenének a főváros utcáira és annak vonzáskörzetébe. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint, ebből "csupán" száz olyan kamera működne, mely büntet is sebességtúllépés esetén, a fennmaradó kétszáz úgynevezett edukációs radar lenne, amely kijelzi a sebességet, de csak figyelmeztet gyorshajtás esetén, viszont nem szankcionál.
Hirdetés
A II. kerület nem várt a központi döntésre, saját hatáskörben hét új sebességmérőt telepített, amit az önkormányzat finanszírozott, mindent egybevetve közel 60 millió forintos áron. Mint a 24.hu megtudta, ezeket a rendőrség üzemelteti, viszont a berendezések áramellátását egy kivétellel a kerület biztosítja, a fennmaradó helyszínen pedig a Budapest Közút. Budapesten és környékén jelenleg 4 helyszínen található fix telepítésű traffipax, összesen nyolc, hiszen mindkét irányban mérnek ezeken a helyszíneken. Az M1/M7 bevezető, az M3-as bevezető, a Nagykőrösi út és a Váci út rendelkezik ilyen kamerákkal, a rendőrség pedig további négy sebességmérővel bővíti ezt az igencsak csekély számot: két kamera kerül a repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra, egy a Weiss Manfréd útra, és egy a hatos számú főútra. A már említett 45 kamerából egyelőre nem tudni hova jut majd, de a rendőrség mostanában rendszeresen végez méréseket a Szentendrei úton, így ott nem elképzelhetetlen a traffipaxok megjelenése, csakúgy mint az Árpád hídon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?