590 lóerős Chargert prezentál Detroitban a Dodge
Dodge Charger Redline
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A gyárilag felhúzott Camaro és Mustang után a Dodge is piacra dobja muszkliautójának felturbózott változatát.
Apró karbonszálas műanyag elemekkel tették kívánatosabbá a Chargert
A sportkocsihoz három különféle tuningcsomagot állítottak össze, ezek elemei kombinálhatók egymással. Az egyes szint az autó megjelenéséről szól, a Charger kap karbonszálas első spoilert, a karosszéria színére fényezett hűtőrácsot fekete célkereszttel, szénszálas ajtót díszítő elemeket, három darabból álló hátsó spoilert és 20 colos könnyűfém felniket. Az utastérben alumínium váltókulisszát és műszereket, valamint gumibütykökkel csúszásmentessé varázsolt rozsdamentes acél pedálokat találunk.
Csücsöri ajkak terelik a levegőt a megfelelő irányba az orr-részen
A második szint már a menettulajdonságokat is érinti, a Mopar nagy teljesítményű kipufogórendszerrel, fékekkel, elöl pedig nagyobb toronymerevítőkkel szereli fel a Chargert.
A harmadik szint azoknak lehet érdekes, akik csak versenyezni akarnak Chargerükkel, mivel a harmadik generációs Hemi 426 V8 motor átalakítása már nem használható közúton.
Az 590 lóerőt biztosító hegyes profilú vezértengellyel - vélhetően zajkibocsátása miatt - a Charger már nem közlekedhet közúton
A hétliteres motorból agresszív profilú vezérműtengellyel 590 lóerőt csiholtak ki, de az autó többi jellemzőjéért ki kell várni a kiállítás kezdetét.


