610 kilométeres hatótávot tud ez a kínai villanyautó

Aion S Max néven mutatkozott be a kínai villanyszedán, ami hatótávban sok riválisát veri

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissült az Aion S szedán, immár Max néven fut, de az újítások kevésbé látványosak, a hatótáv viszont tekintélyes.

Kína ötödik legnagyobb autógyártó vállalata, a kantoni GAC-csoport egyik márkája, az Aion diszkrét modellfrissítéssel látta el az Aion S nevű szedánját. Nem ez az első eset, a 2019-es indulás óta 2021-ben érkezett már egy ráncfelvarrás, akkor Aion S Plus névvel látták el. Most S Maxra keresztelték át, de érdekes módon nem lett nagyobb, mint elődje. 4,81 m-es hosszával ez egy közepes méretű elektromos szedán, ami - sok más kínai autóhoz hasonlóan - itthon nem kapható, bár tekintve a BYD betörését a hazai piacra, ki tudja, melyik másik márka célozza még meg Európát.
Hirdetés
A CarNewsChina szerint az Aion S Max egy 180 kW-os villanymotort kap, amit a lítiumos akkumulátor vagy 510, vagy 610 km-nyi hatótávra elegendő árammal lát el. A kínai elektromos autóknál szinte kötelezőek a fejlett önvezető rendszerek, bár ezek működését európaiak még ritkán próbálhatták ki. A hírek szerint lesznek lidar-szenzorok és kamerák az autóra szerelve, tehát ha jó a szoftver, elvileg adott a lehetőség az önvezetés bizonyos szintjére. A beltérről sokat még nem árult el az Aion, csak egy ízelítő képet tettek közzé. Ezen egy nagy, lebegő központi érintőképernyő, és egy kisebb digitális műszerblokk látható. Ezen kívül elég letisztultnak tűnik az utastér, a képen prémium hatású anyaghasználat látható, összességében azonban túl sok újat nem mutat az S Max, lényegében számos más villanyautó belsejéhez hasonlít. Kívül sem túl eredeti a dizájn, az első fényszórók a Nio modelljeire emlékeztetnek osztott kialakításukkal, a hátsó háromnegyed a Peugeot 508-ast juttatja eszünkbe, leghátul a csíklámpa pedig mára a legáltalánosabb fényszóró-kialakítássá vált. Még a külső visszapillantó tükrök is a Lexusokat idézik. Ugyanakkor mindegyik említett "inspirációforrás" jóval drágább, az Aion S Max nagyjából 7,5 millió forintnyi összegről indul Kínában. Ennyiért idehaza messze nem találunk ekkora méretű, hatótávú és tudású elektromos autót.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?