A BMW a rémhírek ellenére nem tágít a dízelmotoroktól

A BMW vezérigazgatója kiállt a dízeltechnológia mellett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW első embere egy befektetőknek tartott rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a cég kitart az öngyulladós technika mellett.


Sok minden más ma, mint 1983-ban, amikor a BMW kihozta első dízeljét. Az M21D24 jelű hathengeres blokk 2,4 literből egy turbófeltöltővel 115 lóerőt hozott ki, és a dízelekre addig nem jellemző járáskultúrájával mérföldkő lett a technika fejlődésében. A fejlesztését vezető dr. Anisits Ferenc nevéhez több, a dízelmotorhoz kapcsolódó sikersztori is fűződik, az ezután eltelt évtizedek alatt a BMW meg nagyon komoly dízelgyártóvá nőtte ki magát. Hiába indultak a nagy rivális Mercedes-Benzhez képest jó ötven év hátránnyal, a bajorok ma ott vannak az élvonalban, és a Volkswagen dízelbotránya miatt ezt nem szeretnék feladni egyik napról a másikra.
Hirdetés

Harald Krüger, a cég vezérigazgatója éppen ezért a cég részvényeseinek tartott sajtónyilvános rendezvényen a technika teljes támogatottságáról beszélt. Krüger szerint a cég Efficient Dynamics filozófiájának alapvető része a modern dízeltechnológia, ami nélkül nem tudnák teljesíteni az érvényben lévő szén-dioxid kibocsátási előírásokat. Eddig a BMW vásárlóinak hozzáállásában nem mutatkozott változás a VW egyre tovább terjedő dízelbotránya ellenére. A BMW szigorúan tartja magát a környezetvédelmi normákhoz - állítja Krüger, és szavai szerint a cége azt szorgalmazza, hogy ezek a normák világszerte legyenek egységesek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    [i]“A főpolgármester úr javasolta is, hogy az elsősorban dízel üzemű autók fekete matricás kategóriába való sorolása kerüljön megfontolásra.”[/i]

    Ahol megszűntették a környezetvédelmi minisztériumot mivelhogy minek ilyen ballibsi huncutségokkal foglalkozni, ahol termékdíjat vetettek ki a napelemekre, ahol fizetőssé tették az eddig ingyen használható városokat elkerülő autópálya/autóút szakaszokat ott hiába is várod, hogy a végtelenül tehetségtelen hivatalnokok meg a még elmebetegebb (fő)tanácsadók bármi értelmes dologgal előálljanak. Vagy ha véletlenül mégis, akkor nem lesz belőle semmi.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    [i]“A legfrissebb kutatások alapján egyébként a fővárosban legjellemzőbb légszennyezés feléért az időjárás, negyedéért pedig a szilárd tüzelésű – tehát fa és széntüzelésű – fűtőberendezések felelnek és csak hatodáért a közlekedés”[/i]

    Minden ilyen szemétnek 2 oldala van, van egy idióta/gonosz/elmebeteg/…stb aki képes ekkora baromságot mondani és a befogadó oldal mind az összes 40 IQ-jával aki be is kajálja, Nem csodálom hogy ez tetszett meg neked az egészből! LOL! 🙂

    Szóval a légszennyezés feléért az időjárás felelős? ROFLMAO! X) Ilyen szintű elmebetegségeket a kopasz kisgyerektől szoktunk hallani amikor összeszedi minden tudását és mondani akar valamit. 🙂 Igen-igen, elmebetegéknél az időjárás az kicseszett nagy szennyező. A nap az qrvára szennyez, a szél is, ennél már csak az eső szennyez jobban mert az rohadtul ám a hóról meg már nem is beszélve. A legrohadtabb az egészben meg az, hogy ezek akár vannak akár nem csak szennyeznek, ha süt ha nem süt, ha fúj ha nem fúj, ha esik ha nem esik akkor is szennyez. LOL! 🙂
    Ezekhez képest a koromdízelek kifejezetten tisztítják a levegőt, hiszen ha megy szennyez, de ha nem akkor nem! 🙂
    Amíg ilyen Molnár Zsolt féle lángelméket alkalmaznak főtanácsadónak LOL! 🙂 addig Büdöspest inkább koncentrációs tábornak jó csak, nem egy élhető városnak.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Nem, nem lepődtem meg, tudtam eddig is 🙂

    Csak érdekes, hogy annak az 1/6 szennyezésnek (közlekedés, autók) a töredékét okozó (régebbi dízel személyautók) forrást akarják megregulázni, és ezzel megszüntetni a problémát!

    Elárulom, seggkitörlés 🙂 Ahogy mások is írták, sokkal komolyabb dolgokra lenne itt szükség. Pl. azokat a 30 éves, vagy épp rosszul működő dízel buszokat kéne felgyújtani – ha maguktól nem égnek le addig -, aztán amit írtál, a gumicsizmával, nedves avarral, tejeszacskóval fűtő csórókkal kéne valamit csinálni -> igazi problémák, ugyanis ezek PÉNZBE KERÜLNEK.

    Jópofa dolog, ezt meg azt kitiltani a városból, javasolni, mondani a semmit sem érő “ötleteket”. Ezek ingyen vannak, tudom, a főpolgármester is nyilván pénzköltés nélkül akarja megváltani a világot.

    Az elektromos buszok se kellettek! Nembaj, a 30 éves ikarusok, meg 15 éves volvok is jók még, nem? Picit füstölnek, 30 litert fogyasztanak, de azért jók 🙂

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    A fórumnak pontosan ez lenne a lényege, hogy becsatlakozol egy beszélgetésbe. 🙂 Sajnos egyet kell hogy értsek veled, ez a javaslat nem reális, pedig lenne értelme. Nyilván a mi kis adolf viktóriánk se képezhet rögöt egy ilyen rendszerben. A különadó viszont megint pontosan azokat a rétegeket fogja a legjobban sújtani. Illetve a különadó nem lesz megoldás a légszennyezettség mérséklésére. Nem tudom hogy technikailag kivitelezhető lenne-e az, hogy az összes régi dízelt egy új környezetvédelmi normára hivatkozva -akár állami támogatással egybekötve!- kötelezzenek a részecskeszűrő beépítésére!?! Kijelölhetnék akár a programban résztvevő szervizeket is, s az elvégzett beépítésről kapott számlák ellenében adnák ki az új forgalmit. Ez már kézzelfogható eredmény lenne a légszennyezettség csökkentésére. Innentől kezdve pedig a rendőrség KPM-es ellenőrzések keretében ellenőrizhetné a részecskeszűrő meglétét és a kibocsátást is.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Bocs, hogy beleugatok, de a forgalomba helyezés tiltásával megtorpedóznád az EU egyik szabadpiacra marketingelt, de legaljasabb gazdasági mechanizmusát. Nyugaton akkor tudnak sok új autót venni, ha minden lepusztult mocskot sikerül kitolni a perifériára, mi járunk vele és közben zsebpénzért összerakjuk nekik az újat. Ebben a vérkeringésben nem képezhet rögöt még a mi kis szabadságharcos törpénk sem. Szóval ilyen biztosan nem lesz, majd egy különadó megoldja… 😀

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Most kicsit cinikusan demagóg leszek, de ahhoz hogy csökkentsük a szilárd tüzelés arányát a fűtésben, ahhoz komoly rezsicsökkentésre lenne szükség a lakossági gáz-díjak tekintetében. Nagyon sokan pontosan a drága gáz miatt álltak át az alternatív fűtési módszerekre. Én speciel nem adnám fel a gázfűtést, ha beleszakadnék, akkor sem, mivel a gáz a legkényelmesebb. A Kitiltás is egy megoldás, bár szerintem elég drasztikus, mivel megint a csórókat büntetik. Inkább a szabályozáson változtassanak, hogy például euró 4-nél régebbi dízelautót ne lehessen forgalomba helyezni. Kvázi belekényszerítve egy benzinesbe a delikvenst. Persze ha más lehetőség nincs, akkor jöjjön a kitiltás. Engem vidéken hál istennek nem érint a szmog.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Ezek szerint neked meglepő, hogy a fa, különösen a szén – és most hagyjuk ki azokat a barom állatokat, akik műanyaggal tüzelnek / ölik a kedves szomszédjaikat – tüzelésr a legfőbb okozó?

    A kőkemény rész ez lenne (szerintem):
    “A főpolgármester úr [b]javasolta[/b] is, hogy az elsősorban [b]dízel üzemű autók fekete matricás kategóriába való sorolása[/b] kerüljön megfontolásra.”

    ” sokkal korábban kellene elrendelni a szmogriadót: még a riasztási küszöbérték átlépése előtt, hiszen a meteorológiai adatok és a légszennyező kibocsájtók ismeretében ez ma már elég nagy pontossággal becsülhető. Emellett vagy [b]napi váltásban a páros-páratlan rendszámú autók kitiltásával[/b], vagy – akár a forgalmi engedélyek rendőri ellenőrzése mellett – az [b]összes euró 4-es szabványnál régebbi dízelautó[/b] és a sok anyag esetében az autóknál is szennyezőbb [b]motorkerékpárok teljes kitiltására[/b] volna ilyenkor szükség.

    “Ez nem extremitás, Nyugat-Európában számos olyan város van, ahova [b]az euro 4-nél rosszabb dízelek be sem hajthatnak, de nem szmogriadó alatt, [u]hanem egész évben[/u][/b]. Egyszerűen azért, mert így óvják a települést. A dízel-korom ugyanis bizonyítottan rákkeltő, embereket öl, ezt komolyan kell venni”

    De a legfontosabb okozó módosítása is szükséges, csak azt lehet nehezebb regulázni:
    “Emellett a szilárd tüzelésű kályhák és kazánok korszerűsítését támogató, illetve [b]használatát korlátozó szabályozásra is szükség volna[/b]“

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Kőkeményen:

    A legfrissebb kutatások alapján egyébként a fővárosban legjellemzőbb légszennyezés feléért az időjárás,[b] [u]negyedéért pedig a szilárd tüzelésű – tehát fa és széntüzelésű – fűtőberendezések felelnek[/u][/b] [u]és csak hatodáért a közlekedés[/u] – tette hozzá Molnár Zsolt. Ettől függetlenül az önkormányzat is módosítaná a matricás-rendszert, főleg azután, hogy 2013-ra, az előző évekhez képest csaknem felére csökkent a fekete matricás autók aránya.”

    Hatodáért a közlekedés.

    Érted, autók, buszok, kamionok összességében, amiben persze a [b]benzines[/b] autók is beletartoznak 🙂

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Iszonyú éles mondatok a ma esti Inforádión (biz’ isten nem kerestem, de megtalált és ez is kőkeményen a dízeltechnológiáról szól, sőt egész Bp-ről):
    [url]http://inforadio.hu/hir/belfold/beriasztanak-a-szmogriado-ellen-773737[/url]

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    ” Imádom amikor tiszta ideg lesz, ilyenkor még több saját magával is ellentmondásba keveredő marhaságot böfög be amivel fasírtot lehet csinálni belőle” szánalom a négyzeten kisfiam amit ide bebüfögtél! 😀 Hidd el nekem, hogy nem szeretnél te velem akkor találkozni amikor tiszta ideg vagyok -bár aki ezen idegeskedik az meg is érdemli!- . S ez a fasírt csinálás komám, te tényleg valami mozgásilag és mentálisan sérült “nyomorék” lehetsz, hogy erre izgulsz! “egyáltalán nemhogy nem unalmas, hanem éppen hogy ezek a legizgalmasabb kérdések közé tartoznak…” na ezzel végképp leírtad magadat! Mondtam már neked komám, hogy szívesen elviszlek egy -tudod- olyan helyre, ahol a lányok majd kezelésbe vesznek, s akkor végre valahára az életedben először megtapasztalhatsz majd másfajta izgalmakat is. Na hidd el s300 barátom, onnantól kezdve számodra nem az emissziós ügy lesz a “legizgalmasabb kérdés” az életedben, hanem a ffi-nő-felnőttjátékok. Persze téged is megértelek, nyilván amit még nem ismersz, arról nem tudsz, s ezt látjuk is az írásaid tükrében. 😀 Persze mindent összevetve, azért remélem nincs harag. 😀

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Így van, egyáltalán nemhogy nem unalmas, hanem éppenhogy ezek a legizgalmasabb kérdések közé tartoznak. A mindennel sokszoroan bebukott, általam a felpüffedtre vertségig móresre tanított trolloknak persze lehetetlen lenne ezt beismerniük, hiszen a soha be nem gyógyuló gennyedző sebeik miatt hisztis ovisként már csak egy élteti őket hogy a kanális aljáról felugatva valamit belém köthessenek. Persze ez sem sikerül és ezzel is csak azt érik el, hogy még nagyobb ellentmondásba keverednek és még nagyobb hülyét csinálnak magukból. 15 éve mindig így volt ez és mindig így is marad, imádom! 🙂
    Azzal viszont nem értek egyet, hogy a részvényesekkel lehetne így beszélni. Ez is gyönyörűen mutatja a bömbös hányingerkeltő, undorító hozzáállását, ha már a részvényeseket is teljesen idiótának nézik akkor vajh hogyan kezelik a vevőiket? Pontosan úgy ahogy tapasztaljuk, kloákaürülményt árulnak hülyeségekbe meg hazugságokba csomagolva csillióért. bimmer = hülyének éri meg csak kategória.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    V8-ról hadováltál össze-vissza marhaságokat. Mindegyik V8-as és mindenki azt használja? LOL! 🙂
    Az a baj veled hogy csak hiszel – de csak baromságokat – és nem tudsz. Hinni a templomban kell, mindenhol máshol meg tudni. Leülhetsz, megint egyes.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    A bimmernek csak sötét oldala van. Elavult, fos, brutálisan környezetpusztító technológiát képvisel, megahülyét csináltak már magukból, a hidrogénnel, és a hibridekkel is, mind a kettővel gigantikus nagy pofáraesést bemutatva. A koromdízelbuziságuk miatt ugyanúgy be lesz szántva még a nyomuk is mint a fosvágené.
    Azért “témarombolás” mert ő mondja. De ez az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy nem az, hiszen megszoktuk tőle, hogy kizárólag a valóság ellentétét jelentő betonhülyeségeket tud kitolni a mindennel bebukott fejin. Imádom amikor tiszta ideg lesz, ilyenkor még több saját magával is ellentmondásba keveredő marhaságot böfög be amivel fasírtot lehet csinálni belőle. 😉 Megyek is megpiszkálom a bóhócot had pörögjön megint. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Ebben amit mondasz igazad van, ez nem lehet vita tárgya! Viszont addig amíg a gazdasági szereplők által irányított döntéshozók nem változtatnak a dízelhez való hozzá állásukon, addig mindez nem sokat ér. 🙁
    A többség sajnos tényleg csupán az anyagi megfontolások alapján választ. Félre értés ne essék, engem is zavar a dízelbűz, viszont vannak területek ahol tényleg nem rentábilis -most még- a kiváltásuk, lásd tömegközlekedés, szállítmányozás. Ezt a tényt el kell fogadni, s együtt kell élni a tudattal. A melóhelyen dízel autót használok- mint mindenki, de az nem a mi választásunk-, a magán családiak csak benzinesek. Jómagam is benzinpárti vagyok, viszont elismerem bizonyos területeken a dízel jogosultságát is.
    A fő problémám a haverod stílusával van, illetve azzal ahogyan lekommunikálja a mondandóját. Tudod a stílus maga az ember.
    A BMW esetében pedig ha pusztán a cég érdekei mentén nézzük a dolgokat, akkor logikus lépésnek tűnik Krüger tette.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    “hogy nem unalmas ez nektek?” Mások nevében nem tudok válaszolni, de részemről nem unalmas. Tudod miért nem? Kb. 1 hónap alatt mindenki túllépne a dízel szennyezőbb, rákkeltőbb dolgon, de mindig, tényleg mindig közbejön pár dolog, ami nem hagyja elfelejteni. Még a VW-gate előtt is napi szinten nyúlkált az ember a belső levegőkeringetés kapcsolójához, mert egy füstokádó (ez lehet akár busz is) a képébe prüszkölt (ne mond, hogy te nem). Ősztől tavaszig heti szinten kiáll valamelyik polgármester és elmondja, hogy többek között lehetőleg ne használj autót, pláne de dízelt. Havi szinten kijön pár cikk, ami leírja hogy mennyire káros a dízel technológia. Legalább félévente egy nagyváros vezetősége bejelenti, hogy a környezet és zajszennyezés miatt korlátozzák a gépjárműhasználatot, ahol nem felejti el kiemelni a “dízel technológiát”. Támadják orvosi oldalról, támadják zöld oldalról, támadják minden oldalról és nem hagyják. Nem gondolom, hogy mindenki más rosszul látja, csak az anyagilag érdekelt autós szakma (egy része) aki tudja a helyes választ (“teljes támogatottságáról beszélt”).
    Erre kiáll a góré a részvényesei elé és isteníti, helyettesíthetetlené, pótolhatatlanná emeli a dízel technológiát (“ami nélkül nem tudnák teljesíteni”).
    “Krüger szerint a cég Efficient Dynamics filozófiájának” milyen filozófiának? Bizonyítottan az egyik legnagyobbat hazudó gyár a BMW (fogyasztást tekintve).
    Azt elismerem, hogy a részvényesek előtt így lehet beszélni, de ez a cikk egy autósszakmai oldalon jelent meg. Nem sok, de van pár ember aki túllát a pénztárcáján (pl. neked sem dízeled van).

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    “, de nem említi annak sötét oldalait.” már csak az hiányzik a sötét oldal kapcsán előhozzátok Darth Vader nagyúrat. 😀
    Komolyan kérdezem tőled -mivel veled még lehet értelmesen kommunikálni- , hogy nem unalmas ez nektek? Egy dízel autó tesztjénél is folyton oda lyukadunk ki, hogy mennyire káros. Ez a cikk a dízel technológia közeli jövőjéről szól, s nem az emissziós botrányról.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Ez így van.

    Egyik ismerősöm ámérikába költözött, és craigslisten a 2.5-ös subaru imprezát “gas-saver”-nek nevezte a tulaj, akitől később vette 🙂

    Amúgy az új verdák eladását is lehet nézegetni, de érdemes hozzáadni még az amcsik által még igen kedvelt, és elterjedt 20-25 éves autókat, amik még mindig igen nagy számban vannak jelen a forgalomban. Azokban is mind 8,de minimum 6 hengeres motorok vannak.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Akkor nézd meg melyik a legnépszerűbb 3 modell, és kapható-e négyhengeressel…
    [url]http://autocontentexp.com/20-best-selling-vehicles-in-america-june-edition/[/url]
    Nem hiszem hogy Full Size SUT V6ossal vennének.
    A második vonal a 3 japán családi népautó (Camry-Accord-Altima) szintén tobzódik V6osokban. Nem mintha a 2.4es sornégyes maga lenne a környezetímélés…

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Miért, melyik ordibálásának van köze bármihez is a Dunába lövetésen, kloákázáson, síkhülyézésen és egyáb obszcén kijelentések fröcsögésén kívül.

    [i”]Most őszintén, ki a f.szt érdekel ez már, rajtad kívül?” [/i]
    Vascsit és csalfarómeót. Ennyi.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Témarombolást követsz el folyamatosan kedves Mesterük. Őszintén mond már meg nekünk hogy eme firkálmányaidnak mi köze cikkhez!? “A BMW vezérigazgatója kiállt a dízeltechnológia mellett” na erről kéne beszélned! Mi is kiállunk a modern dízelek mellett, s szeretjük is őket! Nem unod még ezt végletekig lerágott csontot? Most őszintén, ki a f.szt érdekel ez már, rajtad kívül?

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Betonhülyeség! Se az USA-ban se máshol nem jár “mindenki” V8-assal, sőt annyra nem, hogy mára gyakorlatilag majdnem teljesen kipusztult a V8 a személygépjárművekből. Még az USA-ban is toronymagasan a 4 henger a legelterjedtebb van még némi 6 hengeres motor és a hibahatár közelében a 8 hengeresek.
    Amúgy volt már olyan eset, hogy nem a valóság gyökeres ellentétét jelentő marhaságot mondtál volna?

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    [i]“turbó dízelek jóval kevesebb co2-t pöfögnek, mint a szívó benzinek, ezáltal jóval környezetbarátabbak.”[/i]

    Nem mondom, hogy lehet ennél nagyobb ökörséget állítani, de azért ez is ott van az élbolyban! 😉

    [i]“el kell dönteni, a környezetet romboljuk vagy az emberek egészségét?”[/i]

    Az emberek nem a környezetben vannak? :O Akkor hun a fenében? 😉

    “nincs jó választás, lokálisan az elektromos a legjobb, ellenben az is környezetterhelő az akksik miatt”

    Tényleg? Aztaaa. Hány elektromos autó akkumulátort láttál már kidobva a szemétbe?

    [i]“és amiatt, h nem megújulóból veszik az energiaforrást… “[/i]

    Nem? És a nap/szél/víz/biomassza/geotermikus forrásból jövő árammmal mit csinálnak? Kiöntik a sok elektront a kukába? LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    [i]“A fejlesztését vezető dr. Anisits Ferenc nevéhez több, a dízelmotorhoz kapcsolódó sikersztori is fűződik”[/i]

    Pl? Sok százezer ember alattomos kivégzése/megnyomorítása az a sikersztori? :O

    [i]“a Volkswagen dízelbotránya miatt ezt nem szeretnék feladni egyik napról a másikra”[/i]

    Ja, hogy nem szeretnék? 🙂 A fosvágen se szerette volna hogy lebukjanak a mocskos csalásukkal, most mégis repülnek mint a győzelmi zászló. A szeretés/nem szeretés az qrva kevés mérnöki területen. 😛

    [i]“A BMW szigorúan tartja magát a környezetvédelmi normákhoz”[/i]

    LOL! Mióta létezik statisztika károsanyagkibocsájtásról a szigorú germán környezetvédelmi gondolkodásnak eredményeképpen kizárólag az utolsó helyekért küzdöttek vállvetve a többi német “környezettudatos” gyártóval. Ez a Krüger gyerek pont olyan mocskosul hazudik mintha fosvágenes lenne.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Marhaság, hogy egy modern turbódízel kevesebb CO2-t pöfög ki, int egy benzines! A különbség elenyésző. Amúgy sem csak CO2-ből áll a kipufogógáz! Dízelüzemű motorokra komolyabb katalizátort kell tenni, akár adalék-anyagot (pl.: adblue) használót is, különben sosem lesznek összehasonlíthatóak egy benzinessel (nitrogén és korom tekintetében főleg). A CO2 kibocsátás amúgy max. 10%-ban az autók adják, a többi gyárakból erőművekből és egyéb közlekedési eszközökből jön. A repülők miért üzemelhetnek 50-60 éves normák szerint például? Nem csak a CO2-n kellene lovagolni, azt máshol lehetne sokkal nagyobb mértékben csökkenteni (villamos-energia előállítás, régi korszerűtlen gyártóüzemek, stb.). Ezt nem hangoztatják érdekes módon, de az autógyáraknak bezzeg neki tud ugrani minden kormány! Az USA-ban meg csak maradjanak csendben, a világ legpazarlóbb módon élő nemzeteként jobban teszik!

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    A bal felső keresőbe beírjuk a helység nevét,és a csúszka oldalra húzásával megláthatjuk mi vár a helyre 2 ill.4 fokkal melegebb éghajlatnál.
    [url]http://choices.climatecentral.org/#14/25.7743/-80.1323?compare=temperatures&carbon-end-yr=2100&scenario-a=warming-4&scenario-b=warming-2[/url]

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Csak halkan jegyzem meg, hogy a 90%ban dízelt vásárló Belgium még úgy sem az Asthma bajnoka, hogy a klíma és a szénbányászat évszázados hagyománya is erősíti.

    Ellenben ott van az Asthma bajnok Ausztrália, http://www.smh.com.au/national/australia-has-one-of-highest-rates-of-asthma-in-the-world-20141118-11oybk.html

    Nem értem miért lenne értelme visszahozni a szívókat. gyengék, húzatni kell őket hogy erőt adjanak le és 4000 ford felett igazán sok gázt eresztenek ki.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Az rendben van, de meg kell nézni, h melyik milyen veszéllyel jár. vad becslések szerint 2100-re egy partmenti város sem marad…jó, ebbe ugyan emberek nem halnak bele, de kínos. de kezljük becslésként, ellenben a változás ígyis úgyis megtörténne, co2 pöfögésért meg valóban, a kocsik kb pár %-ban sárosak. nem mondom, hogy hibahatár, de 7-10%-os hivatalos álláspontot láttam…ez valóban nem durva. ellenben százezernyi, millionyi asztmáért, rákért felelősek a mikroszemcsék, már, most !!!! szóval igen, a legjobb lenne visszahozni a szívókat, de a legjobb lenne a hibrid rendszer vagy a teljesen elektromos, főleg városokban. hosszabb útra pl. maradatna dízel, de városokból kitiltanám, sajnos a turbós és gdi benzinesekkel együtt.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Addig amíg az Eu- központi vezetését, s a nagy európai kormányokat ez nem zavarja, addig ez csupán szájkarate. Értem hogy mit mondasz, s ebben még egyet is értek veled! A gyártók nem véletlenül mentek el ezen fejlesztési irányba, tudod azok a bizonyos szabályok…. . Európában a dízel lobi igen erős, s ez a kormányok hozzá állásán is meglátszik. Az átlag vevő pénzből él, így őt csak az érdekli, hogy legyen erős, s egyen keveset. A környezetemben is sok olyan ember van, akik évi 5-8 ezer km futásra is dízelt vesznek (a kérdésemre hogy miért? az a válasz “mert keveset eszik”), s engem néznek hülyének hogy az évi 15 ezer km-re benzinessel járok. 🙁

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Értem mit akarsz mondani, de a kettőt (környezetvédelem, embervédelem, sőt inkább élővilágvédelem) nem lehet élesen szétválasztani. Ha a TDI (vagy akár a közvetlen befecskendezéses benzines) 10-15%-kal kevesebb CO2-t ereget, mint egy benzines, de cserébe 100-10000%-kal több rákkeltő anyagot, akkor nincs miről beszélni.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    “…az emberek szeretik a modern dízeleket. Erősek és takarékosak.”

    Ezzel egy amerikait, egy ázsiait, egy auszit nem fogsz tudni meggyőzni. Sőt, egy milliárd Kopasz is kevés lenne hozzá:)

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    “viszonylag környezetbarát termék legyen belőlük!”

    turbó dízelek jóval kevesebb co2-t pöfögnek, mint a szívó benzinek, ezáltal jóval környezetbarátabbak. (a turbós gdi benzinesek is). ellenben kevésbé emberbarátok a új megjelenő mikrorészecskék miatt. el kell dönteni, a környezetet romboljuk vagy az emberek egészségét? nincs jó választás, lokálisan az elektromos a legjobb, ellenben az is környezetterhelő az akksik miatt és amiatt, h nem megújulóból veszik az energiaforrást…

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    Szerintem itt mindenki tudomásul veszi, hogy a vevők szeretik a dízeleket. De attól ők még nem döntenek jól! A döntés hátterében legnagyobb részt a pénz áll, nem az elavult dízeltechnika szeretete. Másrészt a vásárlók zömét az érdekli, amit elhitetnek velük egyáltalán nem tudatos vásárlók. A bőven többség birka módjára dönt anélkül, hogy legtöbbjük számolna, mérlegelne és nem csak a fogyasztást nézné. A kormányok és a politika felelőssége egy olyan környezet létrehozása, ami globálisan nézi az előnyt-hátrányt. Na ez nem valósult meg itt.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    “Eddig a BMW vásárlóinak hozzáállásában nem mutatkozott változás a VW egyre tovább terjedő dízelbotránya ellenére.” s nem is fog! Még a legvéresebb szájú ződikéknek is tudomásul kell venniük, hogy az emberek szeretik a modern dízeleket. Erősek és takarékosak…kár ezt ragozni. A vásárlók zömét pedig nem érdeklik az emissziós normák, még akkor sem, ha egyesek ezért a Dunába lövetnék őket. 😀 .
    A dízelekben igenis van még bőven potenciál, amit a normális gyártók igyekeznek kihasználni. Naiv és buta dolog volt egyeseknek azt hinni, hogy a dízeleknek leáldozott.

  • 2017.10.28. at 11:37
    Permalink

    “A BMW szigorúan tartja magát a környezetvédelmi normákhoz.” hahahahehe

    Krüger úgy hazudik, mint a vízfolyás! Egy igazi vezető! 🙁

    Viszont azt én is támogatom: “és szavai szerint a cége azt szorgalmazza, hogy ezek a normák világszerte legyenek egységesek”. Sőt ezt kellett volna már 1980-tól és akkor gyakorlatilag egyetlen személyautóban sem lenne dízel a világon. Miért? Mert 35 év is kevés volt, hogy egy viszonylag környezetbarát termék legyen belőlük!

Vélemény, hozzászólás?