A BMW Münchenben megkezdte a hidrogéncellák gyártását

A BMW külön modellt fejlesztett a hidrogén üzemanyagcellás-rendszer tesztelésére

Egyelőre kevés példányban készül a BMW iX5 Hydrogen, a kísérletek sikerességének függvényében azonban azt sem zárta ki a német márka, hogy a jövőben a hidrogéncellás autók lehetnek a villanyjárművek alternatívái.

Nehéz helyzetben az autóipar, ha a hosszútávú jövőről van szó, hiszen a következő évtized második felében már törvény fogja előírni, hogy belsőégésű motorral szerelt új autókat ne lehessen forgalomba helyezni- legalábbis az Európai Unión belül. Ezzel a törvényhozók egyértelműen a villanyosítás felé terelik az autógyártókat, de a helyzet azért nem ennyire egyszerű, ugyanis a Föld lítium készlete igencsak kimerülőben van már most. A fent említett uniós direktívát éppen ezért számos gyártó kritizálta, köztük a Toyota is, akik nem is engedték el teljesen a belsőégésű motorok fejlesztését, de hibridjeiken túl leginkább hidrogénnel képzelik el a távoli jövőt az elektromos autók mellett.
Hirdetés
Hasonlóan gondolkodik a BMW is, éppen ezért Münchenben a napokban meg is kezdődött az iX5 Hydrogen kis példányszámú sorozatgyártása. A németek ráadásul nem is önállóan fejlesztették ki a technológiát, a most gyártósorokra kerülő technika a Toyotával való együttműködés eredménye, mely még 2013-ban indult. Az iX5 az X5-ös alapjaira épül, a hajtáslánc pedig alapvetően három részre bontható: a két hidrogéntartályra, az áramot előállítós üzemanyagcellára és a hajtást adó elektromos motorra. Utóbbi az ötödik generációs eDrive elektromos motorja egész pontosan, mely alapvetően 374 lóerős maximális teljesítményt kínál, viszont az iX5 Hydrogenben csupán 170 lóerő áll rendelkezésre. A motorban ez esetben a tartályokban tárolt hidrogén és a levegőből származó oxigén lép kémiai reakcióba, így tulajdonképpen a benzint és a dízelt helyettesíti a hidrogén, de az új technológia sokkal kevesebb káros anyagot juttat a levegőbe, mint a mai belsőégésű autók. Kérdés, hogy lesz-e bármikor is olyan hatékony ezen motorok működtetése, mint a már bevált formula.
Hirdetés
A gyártás augusztus 31-én indult, amit Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke és Frank Weber, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja indított el. A tervek szerint már az idei év végén az utakra kerül az iX5 Hydrogen, így hamarosan arról is képet kaphatunk, mennyire életszerű a megoldás. A vállalat elmondta, hogy már az év elején is tesztelték a hajtásláncot Svédországban, azok a kísérletek pedig bizakodásra adnak okot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?