A forint gyengülése miatt nem várható árcsökkenés a benzinnél
Már csak a gázolaj ára apadhat
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hiába ment lejjebb a héten a benzin és a gázolaj nemzetközi jegyzésára is, a forint árfolyama miatt csak a gázolajnál várható árapadás.
December második hetében csak a gázolaj esetén várható árapasztás
Persze így, azaz csupán a gázolaj ármérséklésével is a dízel lesz a drágább üzemanyag, literenkénti átlagára jövő hét közepétől 417-418 forint körül várható, míg a benziné jelenleg is 404 forint. Ráadásul az olcsóbb helyeken a benzin 400 forint alatt is megkapható - ugyanez a gázolaj esetében jellemzően nem mondható el. A Mol döntése szokás szerint hétfőn várható az árváltozásról, addig és azután is többet spórolhatunk a kedvezőbb árazású kutak választásával, mint a heti ármozgásokkal.













