A legjobb nyuszilányok retróban

Missq pin up fotózás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Metzker Viki és Daniludisz Niki pózolt modern retróban, retro járművekkel - a legújabb Missq kollekció bevállalósaknak tökéletes bármilyen autós alkalomra is, és mint megtudtunk, soha nem megy ki a divatból.


Műterem tudtunkkal egy-két olyan van, ahova kocsival be lehet állni. Ennek az az oka, hogy drága úgy megépíteni egy épületet, hogy oda autó is beférne. Átalakítani lehet régi csarnokokat fotóstúdióvá, de a Rómainál található "Beton" (amely régen a Ladik utcában állt) direkt annak épült, tavaly decemberben adták át, tehát egy éves, tudtuk meg Pórszász Áron fotóasszisztenstől. A 18 méter hosszú, 10 méter széles, 5 méter magas I-es műteremben már limuzin is állt, maga az autós kapu 3 méter széles és 3,2 méter magas.

Nagyjából ennyit érdemes tudni a különleges helyszínről, ahová a Missq[/url] (volt Misso) tavaszi katalógusfotózására invitáltak minket. A főszerepben a 2007-es nyuszilány, DJ. Metzker Viki, és a 2010-es Playmate, Daniludisz Niki és két jármű állt: egy vadiúj Vespa és egy 1971-es Ford LTD, amelyet számos alkalommal használtak már a pin up korszak megelevenítésének kellékeként, s most is ezért választották. (Technikai adatok a fenti linken.)

"Igazából miután minden tavasz egy-egy új szezon kezdete, ezért minden tavasszal valami új dolgot találok ki. Nagyon nőiesnek tartom azt a kort és bele is fér a Missq karakterébe, így nem haboztam. A most befotózott és piacra dobott kollekció minket képvisel, egy múltidéző, de nagyon nőies világot elevenít meg, amely szerintem sosem megy ki a divatból. Megfigyelhető, hogy a retro stílus folyamatosan pörög és visszatér. Egy szépen kisminkelt nő, egy szép körömlakk és ezek a jellegzetes színek mindig a nőiességet jelentik, ezért éppen úgy aktuális ma is, ahogyan Marilyn Monroe sem megy ki soha a divatból" - mondta a tervező, s a márka tulajdonosa, Jónás Ildikó. A Missq egyébként elsősorban az XS-től maximum L-es, de inkább M-es méretet viselő vékony, fiatal lányokat célozza meg, bár az évek mostanában kitolódtak. "Ahogyan általában későbbre tevődik a gyerekszülés, úgy változik vele együtt számos szokás, köztük az öltözködés is. Nagyon sok 35-40, de akár ennél idősebb hölgyek is is hordják ma már ezeket a termékeket, akik lépést tartanak a divattal. Persze ez a bátorságtól is függ! Most bizonyára sokan meglepődnek, pedig ennek egyszerűen csak az az oka, hogy a nők máskor tudnak bizonyos dolgokat csinálni... a régi világban egy 35-40 éves nő már nagyon öreg anyuka, esetleg már nagymama is volt. Ma már nem így van és ebben szeretnénk segíteni!" - folytatja.
S vajon hogy állnak maguk a lányok hozzá a fotózáshoz, a retrohoz és a szép autókhoz? Természetesen őket is megkérdeztünk.
Nikiről pár perc alatt azért kiderült, igazi autóőrült, van jogsija, elmondása szerint nagyon jól is vezet és egy kis Fiat 500-ast hajt. (Nemrégiben egyébként találkoztunk is vele az Alfa Romeo Guilietta tesztvezetésén.) A motorozásba azonban nem tudta beleélni magát, ugyanis soha nem próbált motorozni és nem is vonzza. Nem sajátja a retro stílus sem, de nagyon tetszettek neki a ruhák, az új szituációk, élvezte, hogy kicsit "színészkedhetett" a fotózáson.

Vikinek kicsit zűrösebb az autókkal való viszonya, ugyanis amikor nyert a Playmate-en, kapott egy autót egy évre - a meglévő autóját eladták, a nyereményautót pedig jogsi híján főként a párja vezette. Amikor vissza kellett adni, vettek egy autót, egy vadonatúj 1-es BMW-t, mondván, hogy most már Viki is megtanul vezetni... de azóta nem volt kedve. "Hát igen, lusta vagyok ilyen szempontból..." - pironkodott, s mivel "taxifüggő és az összes társaságnál ismerik már a nevét", azért hozzátette, hogy idén már jó lenne letenni. "A párom is állandóan nyúz miatta, és igaza van, tényleg neki kell durálni magam." - mondta. A fotózásra elhozott autó és a retro azért az ő tetszését is elnyerte: "Nagyon tetszik Dita von Theese megjelenése például, aki mindig ilyesmi pin up stílusban jelenik meg. Most én is kipróbáltam, s bár egyelőre nem érzem még magaménak ezt az erős sminket, remélem, jól alakítottam a pin up girl-t!"
Hozzáteszem, a Missq autós rendezvényeken is rendszeresen látható katalógusai - a fotózás végére már szinte biztos is voltam benne - sokkal inkább a férfiaknak szólnak, mint a nőknek, s ők valószínűleg nem Viki piros ajkain, sokkal inkább a fenséges összhatáson fognak elmerengeni. Ildikó nevetett a tézisemen, de igazat adott: "Persze, hogy a férfiaknak is szólnak ezek a kiadványok, hogy rávegyék a kedveseiket egy kis merészségre, egyediségre! Sok lány talán nem is gondolja, hiába látja a képeket, hogy jól állna neki ez a vagány stílus, és kell hozzá a megerősítés!" Szóval uraim, itt a használható mentség, nézelődjenek!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?