Európába kevésbé izmosan érkezik az új Mustang
Jelentősen gyengébb lesz a Mustang Európában a környezetvédelmi szabályozás miatt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A szigorú kibocsátási szabályok miatt már annak is örülni kell, hogy Európában egyáltalán megjelenhet a V8-as motorral az új Mustang. Kiderült, mennyivel lesz majd gyengébb az amerikai változatnál!
Hivatalosan is megékezett az új Mustang Európába
az Egyesült Királyságban és Németországban 453 lóerővel és 540 newtonméterrel kell beérniük a vásárlóknak a hivatalos sajtóközlemény szerint.
Európában ráadásul jó eséllyel a Dark Horse lesz a csúcsváltozat, míg Amerikában a GTD viszi majd a prímet a 800 lóerős, 5,2 literes V8 erőforrással. Ennek ellenére ezt is győzelemként kell elkönyvelniük a Mustang kedvelőinek: a jelenlegi szabályozás mellett még az sem lett volna meglepő, ha kizárólag az EcoBoost változat jut el a kontinensre. Ehelyett mindösszesen 47 lóerőről és 27 newtonméterről kell lemondanunk, miközben megmarad a szívó V8 különleges hangélménye és életérzése.Csatát vesztett a Mustang, de a háborút már a V8 tényével is megnyerte Európában