A nap vicce: 120 lóerős Mugen Honda

Ezt nem hittük volna: Honda City Mugen köntösben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy vagyunk a Honda City Mugen kiadásával, mint székely a vadászrepüléssel: ezt azért nem hittük volna.

Ugye megvan a vicc, amelyben a székely a vadászrepülőn egyszer csak azt mondja, hogy na, ezt azért nem gondoltam volna? Szerkesztőségileg mi is ezt reagáltuk a Honda City Mugen kiadására. A "négyajtós Jazz" tűnik a legkevésbé életszerűnek a Mugen-verzióhoz, pedig készült már ilyen, kemény 20 példányban a típust kedvelő Fülöp-szigetek számára, s most szintén az ottani piacon mutatták be a hangzatos nevű City Mugent.
Hirdetés

Nem csak a név, még a megjelenés is egészen sokat ígérő, 17 colos alufelnik, mélyre húzott küszöbök és lökhárítók. A motor azonban csak 1,5 literes szívó 120 lóerővel, így túlzottan komoly menetdinamikát nem várhatunk el a Mugen Citytől. De azért nagyon rosszat sem, a nálunk már nem forgalmazott City saját tömege az 1.4-es motorral 1,1 tonna volt, az 5 fokozatú kézi, opcióként fokozatmentes automata váltóval adott 1.5-ösé sem lehet sokkal több, így akár a 120 lóerős motorral is lehet dinamikus érzetű a futóművével biztosan nem kellően sportos Mugen City.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 09:46
    Permalink

    Gyerekek, ezt tényleg baromi szánalmas! Hogyan adhatta a Mugen ehhez a nevét?
    Na de sebaj, legalább szépen fel van matricázva és mint az alábbi videóból kiderül az is hoz néhány lóerőt. 😀

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=VI9Y7SfkwFs[/url]

Vélemény, hozzászólás?