A tökéletes villanyautó lehetett volna: teszten az ID.7
Milyen téren kellene még fejlődnie az elektromos Passat-utódnak? Mutatjuk!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem nehéz belátni, hogy mindent tud, amire a felhasználóknak szüksége lehet, ám eközben percek alatt kimutatja a foga fehérjét is. Te túl tudnád tenni magad az idegesítő apróságain?
Messziről süt róla, hogy ID. modell, ám az is látszik, hogy jóval nagyobb a megszokottnál
Az IQ. Light mátrix-LED lámpatestek is követik a Volkswagen villanyautóinak formanyelvét
Természetesen a világító fénycsík is megvan az orrán
Hosszabbnak tűnik a valós, 4,96 méternél, ez jó eséllyel a 2,96 méteres tengelytávnak is köszönhető
Az 1,86 méteres szélessége próbálja leplezni, ám az 1,54 méteres adattal aránytalanul magas egy szedán-szerű autóhoz képest
Milyen messzire megy el?
Az utazóautós méretek mellé azonban utazóautós hatótáv is dukál, amit kényelmesen teljesít is a legnagyobb ID. modell a WLTP szerinti 599-621 kilométerével. Persze, nem ezzel fogsz napi szinten Nyíregyházáról Hamburgba járni tankolási szünetek nélkül, ha ez a célod, akkor továbbra is a belsőégésű motoros modellek között érdemes nézelődnöd. Ha viszont egy főként városban használt családi autót keresel, amivel havonta-kéthavonta bejárnátok az országot, akkor nem érdemes üzemanyagot égetned, az ID.7 Budapestről az ország bármely pontjába teljesen kompromisszummentesen el tud jutni a bruttó 82, nettó 77 kWh kapacitású akkucsomagjával.
Hátulról nézve is korrekt a látvány
Itt sem maradtak el az érdekes részletek
Belülről is akkora, amekkorának tűnik?
A fenti kérdésre a rövid válasz: igen. Ha egy kicsivel részletesebben is ki kellene fejtenem, akkor viszont úgy fogalmaznék: nem, annál nagyobb. A kabin szélessége mindkét sorban komolyabb az elvártnál, a hatalmas tengelytáv miatt pedig a lábtér mindkét sorban óriásira nyújtható: ebben az autóban valóban elfér két kimondottan magas felnőtt is egymás mögött. Mindemellé a magasabb utastérnek köszönhetően a hatalmas helykínálat illúziója is megvan, akárcsak a SUV modellekben, ami annak ellenére is említésre méltó, hogy ezt a teret valójában semmire sem tudod használni. Ezzel szemben a csomagtartó kellemesen kihasználható, alapesetben 532 literes, ám a hatalmas - és elektromos - hátsó ajtó miatt még tágasabbnak érződik.
Az utastér méretei mindkét sorban túlszárnyalják az észszerű elvárásokat
A csomagtartó nagy előnye, hogy könnyedén pakolható, hiszen az ID.7 valójában nem szedán, hanem ötajtós
Ülésdöntéssel az 1586 literes raktér padlója majdnem teljesen sík
A műszerfal fontosabb részletei mind-mind az ID. modellcsaládra jellemző megoldást kaptak
Az ülések anyaga és tartása is megfelelő
A hátsó sorba is jutottak extrák
Elég erős?
Bár egy erősebb Tesla ellen nem éri meg kiállni vele, a hétköznapokra bőségesen elegendő az ID.7 egyetlen villanymotorjának 286 lóereje és 545 newtonmétere. Megvan persze az ülésbe préselős, 6,5 másodperces nullaszáz is, illetve a hátsókerék-hajtás miatt az elvárható játékosság is. Egyedül a tömege hozható fel negatívumként ezen a téren: a futómű ügyesen kikorrigálja a kisebb úthibákat, ám a nagyobb kátyúkba szinte belezuhan az üresen is közel 2,2 tonnás autó. Előfordul, hogy még ezeket is sikerül kirugóznia, de egyes helyzetekben hiába küzdenek a lengéscsillapítók, ilyenkor egyértelmű, hogy ezt az autót sem a hazai útviszonyokra tervezték.
Nem tűnik sportosnak, de kellemesen játékos tud lenni
Mennyibe fáj?
Az ID.7 mindkét, egymástól különböző felszereltségi szintje 24,22 millióról indul, és már ekkor sem félelmetesen fapadosak, sőt. A Prime változat több hétköznapi felhasználóknak szánt extrát tartalmaz, míg a Pro kivitel a kütyük és asszisztensek helyett inkább a praktikus extrákat részesíti előnyben alapáron. A konkrét tesztautó egy magasan extrázott Pro volt, amelynek egy pontos másolata a 975 ezer forintos kedvezményt is felhasználva 27,5 millió forint alatt hazavihető.
De akkor mi vele a probléma?
A szemfülesebb, autótesztekben jártas olvasók valószínűleg sejtik, hogy merre kell keresni a problémáimat, hiszen még nem esett szó sem a műszerfalról, sem pedig a középső érintőképernyőről. Első ránézésre semmi szokatlan sem tűnik fel, így az első Budapest-Szeged hazautam során én sem gondoltam, hogy ezen a téren problémáim lesznek az autóval. Korrekt az anyagminőség, kellemes a bőrkormány fogása, és a hatalmas, 15 colos infotainment kijelző sem zavaró.
Első ránézésre minden rendben, nemde?
Akkor nézd meg közelebbről a szellőzőket és a multifunkciós kormány "gombjait"!
A másik tüske bennem a szellőzők vezérlésének újragondolása
Ennél azért meg lehetett volna oldani egyszerűbben is ezt az egyszerű feladatot
Így lesz egy alig fél másodperces, tudat alatt lezajló mozzanatból fél perces, a sofőr figyelmét az útról intenzíven elterelő érintőképernyő-babrálás.
Lehetséges, hogy csak én vagyok túlságosan allergiás az ilyesmire, de ez nálam válóok. Szerencsére a Volkswagen már bejelentette, hogy a jövőben a fenti csodák helyett visszatérnek a klasszikus megoldások, ám sajnos ez az ID.7 modellen már nem segít. Ennek ellenére, ha ezekkel együtt tudsz élni, akkor korrekt hatótávval, kiváló kényelemmel, hatalmas méretekkel és - a villanyautók piacán - nem túl borsos árával hódíthat meg ez az elektromos "majdnem szedán".Vannak benne kérdőjeles megoldások, ám összességében nem egy rossz autó, főleg akkor, ha téged nem zavarnak a túlmodernizált megoldások
Ha a különböző elektronikai segédrendszerek meglétére plusz pontot adnak a törésteszteknél, akkor az ilyen marhaságokra miért nem vonnak le?