A tudás szépít – élőben nem is csúnya a Prius IV

Menetpróba: Toyota Prius IV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már rendelhető az új, negyedik generációs Toyota Prius. Érdemes vele barátkozni, mert nagyon jó autó lett.


Elcsépelt, kommersz kijelentés, hogy a sok-sok részletével már korábban megismert, most végre vezetett Prius sosem volt még ilyen jó, mint most. De így van. Baj is lenne, ha nem így lenne. Minden eddiginél könnyebb és takarékosabb, csökkent a közegellenállása és a tömege is (nem is kicsit, 70 kilogrammal), ennek megfelelően pedig még a teljesítményéből is visszavehettek. A formája pedig? Nem öncélú, hanem ahogyan eddig is mindig, egyedi. Alapvetően maradt a légáramlatoknak kedvező Kamm-forma, de még a sárvédőket is úgy formálták, hogy azok leszorító-erőt növeljenek a stabilitás érdekében. A részletek pedig a gyári kommunikáció szerint azért olyanok, amilyenek, mert ez volt a Prius-vásárlók kívánsága: szeretnék kifejezni, hogy ők egyedi autóban ülnek, büszkék arra, hogy Priusuk van.
A Prius továbbra is a Toyota technikai zászlóshajója. 1997-ben a Prius volt a világ első sorozatgyártású hibridje, azóta a Toyota több mint 8 millió ilyen, azaz kombinált üzemű autót adott el, csak Priusból több mint 3,5 milliót, ma pedig több mint 30 hibrid modellt kínál, eladásainak 60%-át ezek adják. A világ legnagyobb autógyártójának számító Toyota a hibridek körében (is) piacvezető.
Az új Prius a Toyota új TNGA (Toyota New Global Architeture) építőkészletet alkalmazza. Tömegközéppontja 2,5 centivel lejjebb került, a korábbinál nagyobb energiasűrűségű (az egyelőre kínált modellekben továbbra is nikkel-metál hidrid) akkumulátora kisebb mérete miatt teljes egészében a hátsó ülés alá és a „tengely” elé fért, javult a tömegeloszlás, a hátsó futómű pedig a korábbi csatolt lengőkaros helyett teljesen új, kettős keresztlengőkaros.
Toyota Prius IV - méretek
Hosszúság [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Csomagtér [l]
4540176014702700501

A csomagtér literszáma három dolognak köszönhetően is nőhetett: padlójából kikerült az akkumulátor és a pótkerék is, de az új futómű is helytakarékosabb a korábbinál. Alacsonyabbra kerülhetett a padló, aminek köszönhetően immár 501 literes (a korábbinál 56 literrel, több mint 10%-kal nagyobb) az alapméret, viszont üléshajtással immár lépcsőt kapunk. Síalagút továbbra sincs, a gyáriak persze erre is adtak magyarázatot: nem tartanák biztonságosnak, ha a léceket az utastérbe tolnánk. Khm, azért sízsák, meg heveder és csomagrögzítő is létezik ám.
Ami viszont az utasteret illeti: nem csak a tömegközéppont, a vezető pozíciója is mélyebbre került, ugyanakkor az egész karosszéria is: a hűtőmaszkra tett embléma például olyan alacsonyan van, mint a GT 86 esetén. A Prius magassága 2 centivel csökkent, de a tető csúcspontját 17 centivel előbbre tolták, az ülések pedig 5,9 centivel lejjebb kerültek, így a korábbinál jobbnak tűnik a belmagasság, ami pedig még fontosabb: a szélvédő alja is lejjebb került, vékonyabbak lettek az első tetőoszlopok, sokkalta jobb lett a kilátás. Legalábbis előre, úgy átlósan is, hátra viszont valamivel rosszabb, de van tolatókamera, lehet parkolóautomatika és holttérfigyelő is. A kocsi hossza igen jelentősen, 6 centivel nőtt, szélessége 1,5-tel gyarapodott, a tengelytávja pedig a Prius II óta megszokott 2,7 méter maradt.
Hirdetés

Részleteiben, formáival, anyagaival teljesen új a beltér. Maradt a középállásába mindig visszaugró „váltókapcsoló”, viszont a klímavezérlés a kormánykerékről a középkonzolra került. Aktív Priusosként ezt erősen bánom, de a vevők zöme szerint bizonyára ott a helye. A műszeregység két darab, jól olvashatóan magasra rakott, egyenként 4,2 colos, színes kijelzővel operál, érdekesség, hogy bár a jobb oldali információs panel iránytűt is adhat, a navigáció parancsai sem abban, sem a színes head-up displayben nem jelennek meg, csak a legalacsonyabb pozícióban lévő középkonzoli érintőképernyőn. Lesz funkció, amit majd a facelfit hozhat. Az anyagminőség korrekt, a korábbiaknál méretesebb ülések elöl-hátul kényelmesek, az elsőkben a második felszereltségi szinttől megjelenő fűtés a korábbinál nagyobb felületen hevít.
Toyota Prius IV - műszaki adatok
Benzinmotor
Emissziós normaEuro 6
Hengerűrtartalom [cm3]1798
Hengerek/szelepek száma4/16
Kompresszióviszony13,04:1
Furat x löket [mm]80,5x88,3
Teljesítmény [LE (1/min)]98 (5200)
Nyomaték [Nm (1/min)142 (3600)
Hibrid rendszer
Hibrid akkumulátor fajtájaNikkel-metál hidrid
Nominális feszültség [V]201,6
Kapacitás [kWh]1,31
Villanymotor teljesítménye [LE]72
Villanymotor nyomatéka [Nm]163
Rendszerteljesítmény [LE (1/min)]122 (5900)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,6
Végsebesség [km/h]180
Fogyasztás - vegyes [l/100 km]3,0-3,3
CO2-kibocsátás [g/km]70-76
Saját tömeg [kg]1375
Megengedett össztömeg [kg]1790

A Prius lényege persze a hajtáslánc. Atkinson ciklusú benzinmotorja a világ legnagyobb termikus hatásfokát hozza, a korábbi (szintén remek) 38,5-ről 40%-ra nőtt a bűvös érték – egyebek mellett a hűtés, a kipufogógáz-visszavezetés és a kopogásszabályzás optimalizálásával. Különlegesség, hogy a hűtőfolyadékot a kipufogógáz is melegíti indulás után, hogy a sok-sok aprósággal csökkentett belső súrlódású motor mihamarabb üzemmeleg legyen, a hibridrendszer mihamarabb leállíthassa azt. Langymeleg időben indulás után is feltűnően sokat ment villannyal az új Prius a menetpróbán, feltűnő volt, hogy a korábbiaknál sokkal tovább képes villannyal haladni. Pedig most sem nagy, mindössze 1,31 kWh-s a hibrid akkumulátor, ám az inverter és a vezérlés átdolgozásával a korábbiaknál többet enged belőle kivenni a rendszer. Ezek eredője a felnimérettől függően 3-3,3 l/100 km vegyes fogyasztási érték a katalógusban. És milyen a gyakorlatban? Autópályán 6 liter körüli, országúti és városi kombinált körökön 2,8, 3,6, 4,6 literes részátlagok adódtak – ami nagyon nem rossz. (Azt azért meg kell hagyni, hogy ebben benne volt némi priusos tapasztalat.)

A benzinmotor ereje a korábbi Priusban tapasztalthoz hasonló: 98 lóerő, már 5200 percenkénti fordulatszámnál. A bolygóművel egybeépített hajtó villanymotor teljesítménye és mérete is csökkent ugyanakkor, most 72 lóerőt és 163 Nm nyomatékot ad. Ez az erő állandó, már indulástól élvezhető. Ha „üres” (ami persze sosem teljesen üres, legalább 20-25%-ig töltött, legfeljebb magát üresnek mutató) az akkumulátor, akkor is megvan a villanymotor ereje, ugyanis a benzinmotor egy másodlagos villanymotort, az alapvetően generátorként szolgáló, de a motor indításáért is felelős egységet hajtja, ami mindenképp ellátja árammal a hajtó villanymotort. Az összetett, ám valójában nem is olyan bonyolult és a tapasztalatok szerint gyakorlatilag örökéletű egység működéséből a sofőr gyakorlatilag semmit sem tapasztal.
Amit tapasztal, az a gázpedál taposására késlekedés nélküli elindulási hajlam, hogy az elektromos indulás után észrevétlen a benzinmotor bekapcsolódása, hogy bár a benzinmotor felpörgése immár közvetlenebbül követi a pedáltaposást, az sokkalta halkabb, mint korábban. Így aztán menet közben a leginkább hallható zajforrás a kerekek gördülése, de az is igen jól szigetelt. Bár a spanyolországi menetpróbán a szabályokat betartva 120 km/órás tempónál gyorsabban nem mehettünk, addig szélzajmentesnek tűnt a természetesen rekord alacsony (Cd=0,24) alaktényezőjű karosszéria. A hazai teszten majd megnézzük valamivel magasabb tempóval is. A továbbra is elektromechanikus, ugyancsak átdolgozott kormányszervó közvetlen, élvezet vele a Prius IV terelése, a futómű stabil, ugyanakkor még a nagyobb, 17 colos kerekekkel is megdöbbentően kényelmes. A fordulókör átmérője ezekkel 10,8 méter, az alapáras 15 colosakkal (amik nagyon józan és sokkalta olcsóbb, 195/65 R15 gumikat hordanak) csupán 10,2 méter, a kormánykerék pedig 2,65, illetve 2,84 fordulatot ír végállásai között. A végsebesség a korábbival egyezően 180 km/óra lehet, a 10,6 másodperces 100 km/órára gyorsulás 0,2 tizeddel elmarad a Prius III értékétől, ám ez nemigen észrevehető, igazából érdektelen az is, hogy a rendszerteljesítmény 136-ról 122 lóerőre apadt, sokkalta komolyabb a fogyasztásnál és az emissziónál látható csökkenés.
Mivel a Prius a Toyota legfejlettebb, élen járó hibridje, ára sem olyan kedvező, mint a nem sokkal kisebb Auris hibridé. A Prius IV belépője 9,69 millió forint, ám rögtön igen magas felszereltséggel, egyebek mellett tolatókamerás központi érintőkijelzővel, DAB tuneres, Bluetooth-kihangosítós hifivel, távolságtartós és araszolófunkciós tempomattal, 7 légzsákkal, aktív sávtartóval, automata reflektoros LED fényszórókkal, városi koccanásgátlóval, valamint kulcs nélküli nyitással a sofőrajtónál. A második, Active szint 300 ezer forint többletért 17 colos alufelniket, az összes ajtóhoz kulcs nélküli nyitást, head-up displayt, elektrokróm belső tükröt, fűthető első üléseket, holttérfigyelőt és tolatáshoz, egészen pontosan parkolóhelyről kiálláshoz hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetést is ad, továbbá csak nála jelenik meg a bőr kormánykerék. Hiába nagyon gazdagon felszerelt a Prius bázisverziója is, az plasztikkormányos. Az Active esetén már rendelhető, 200 ezer forintos tétel a napfénytető. A csúcs Executive szint felára 1,2 millió forint. Navigációs rendszer (3 év ingyenes frissítéssel), bőr kárpitozás, esőszenzor, JBL hifi, első-hátsó parkolóradar és parkolóasszisztens egyaránt jár hozzá, valamint van vezeték nélküli mobiltelefon-töltője is.

Toyota Prius IV - árak
Live9 690 000 Ft
Active9 990 000 Ft
Active Sunroof10 190 000 Ft
Executive11 190 000 Ft
Executive Sunroof11 390 000 Ft

A Prius tehát nem olcsó, de 50%-os kezdőrészlettel van hozzá 5 év futamidejű, 1,99% THM-es, garantált visszavásárlási árral is megtámogatott finanszírozási konstrukció is. És persze igaz rá az, amit az elődök már bizonyítottak: technikája tartósnak ígérkezik, a karbantartási költségek a józanul 15 ezer kilométeres szervizciklus ellenére is szerények, a teljes tulajdonlási költség tehát jobb, mint egy hasonló helykínálatú, kényelmű, menetdinamikájú és ilyesmi felszereltséget adó konkurensé. Üzeme ugyanakkor a lehető legkulturáltabb és legtisztább. A CO2 katalógusértéke 70-76 g/km, ami a forrástól a kerékig vetítve gond nélkül konkurálhat az emissziómentesnek hirdetett villanyautókkal is, amelyek európai átlagban is alig kevesebbet mutatnak. Lesz persze plug-in verzió is, a korábbinál nagyobb elektromos hatótávval és a hírek szerint a hibridtől jobban elkülönített, az üzemanyagcellás Miraihoz közelebbi formavilággal. Ősszel állítólag azt is megismerhetjük, az új Prius hagyományos hibridként pedig heteken belül felbukkan a hazai kereskedésekben is, rendelni már most lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Egy Priusnak nem kell szépnek lennie. Szépnek a szar autóknak kell lennie, mert máshogy azokat nem lehet eladni.

    “Még akkor is, ha a valóságban több kárt okoz, mint hasznot.” ekkora ordító hülyeséget sok évvel ezelőtt mondtak az “okosok”!

    “Magyarországon nem fog sok futni belőle, főleg az ár/érték arány miatt.”
    Napról-napra több Prius fut Mo. útjain és holnap még több lesz, szerencsére.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    A Prius soha nem volt szép autó, de ahogy haladunk előre az időben egyre rondább lesz. Lassan a vállalhatatlan kategória. Persze biztos van akinek tetszik, végülis a Fiat Multiplát is volt aki megvette.
    És ha ronda legalább jó drága is, de valószínű, hogy a hybrid, zöld (vagy kék), környezetbarát dumával – főként USA-ban – eladja majd magát. Még akkor is, ha a valóságban több kárt okoz, mint hasznot. Magyarországon nem fog sok futni belőle, főleg az ár/érték arány miatt.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Nincs ezzel a mondattal semmi baj, csak élőszóban nem beszélünk így, ennyi az egész. Különböző dalokban lehet ilyeneket hallani, hogy “Nem kell még elmenj…” vagy “Miért kellett elhagyj?” Ha megfigyeled, mindössze annyi a trükk, hogy a “hogy” szócskát kivesszük a mondatból. Én is kényes vagyok az ilyesmire, de nekem nem szúrt szemet, nincs vele problémám. Szerintem Grétsy Úr sem kötne bele:)
    A “kasztni”-val kapcsolatban annyit, hogy ez egy laza hangvételű oldal, a TC még ennél is sokkal lazább, néha túlontúl is az. Nem kell ilyen véresen komolyan venni, csak szórakoztatni akarnak ezek az oldalak.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Kedves Mátyás! Igazán nem akarom savazni, de ez milyen mondat: “a Priust sosem a szépsége kellett eladja”? Értelmetlen! Újságíróként azért elég ciki ilyet leírni. És a “kasztni”-ról is illene már leszokni! Az első néhány ilyen szarvashiba után már el is ment a kedvem attól, hogy végigolvassam a cikket.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Az én Prius II-esem 4,3 litert fogyaszt átlagban, sok ezer kilóméren át. Csendesen könnyedén “suhan”, nem lehet egy dieselhez hasonlítani, főleg nem egy vw lupo-hoz. Ami talán átlagban elmenne ennyivel. de nem lehet összehasonlitani egy prius-al, a lupó egy bicikli, nem azonos kategória a kettő. Igaz aki évi 30-40.000 Km-t autózik sztrádákon ott egy korszerű középkategóriás diesel valós versenytárs lehet.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    És persze még abból is lesz a hybrid, étvágyra a gyár 2,1 l/100 km-t jósol. De még, ha a duplája lesz is jobb, mint az a kartondoboz. Jobban belegondolva, ez a dobozra nézve sértő kijelentés volt.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Ha ez nem ronda, akkor semmi. Talán még a Ssangyong Rodius is szebb. Ahogy így olvasgatom a hozzászólásokat fogyasztásügyileg, megfordul a fejemben a kérdés: ennek az autónak végül is akkor mi értelme van? Én azt hittem 2-3 litert, vagy még kevesebbet fogyaszt. Ha valakinek a fogyasztás a rögeszméje, akkor vegyen VW Lupo 3L-t. Mi hajtottunk két 2003-as VW Caddy-t, az egyiket 840ezer km-rel, a másikat 880ezer km-rel adtuk el és még akkor sem fogyasztott 5,5 liternél többet. Az 50 literes tankkal átlag 1080 km-t mentem (1,7 Di, Isuzu motor).
    Schranknál a pont, tényleg csak parasztvakítás!
    Nem is kérdés, hogy inkább a hírlevélben szereplő V90-es választanám. Az valóban szép, és biztonságosabb, tágasabb, praktikusabb, ráadásul még fogyasztásban is jobb: A dízelek (D4, D5 sorrendben) 8,5-7,2 másodpercet, 4,5-4,9 litert ígérnek.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    “A valóság 5-6 liter között van, lábtól függően.”

    5,16 l / 100 km pármillió liter eltankolt benzint nézve:
    [url]http://www.spritmonitor.de/en/overview/49-Toyota/439-Prius.html?fueltype=2&vehicletype=1&constyear_s=2004&minkm=10000&powerunit=2[/url]

    “((Én amúgy találkoztam már 9 literes városi fogyasztású II-es Priusszal is.))” nagyon szélsőséges esetben lehetne ennyi is, de ennyi erővel bármilyen dízel tud 99,9 l-t fogyasztani 100 km-en, nem?

    “Összességében ilyen fogyasztású EURO6-os dízel középkategóriás kombit már kapni 5,5-6,5 millió között,”
    Nem kicsit sántít az összehasonlításod. Melyik 5,5-6,5 miliiós autóban van gyárilag Bi-LED, DAB, érintőképernyő, radaros tempomat, ütközésmegelőző rendszer, automata váltó? Csak azért kérdem, mert a legszarabbul felszerelt Priusokban ez alap. És melyik fo
    Hasonlítsunk házon belül!
    A Toyota hibridrendszer felára a manuális váltós dízeléhez képest:
    Yaris-nál 535-545eFt
    Auris-nál 370-450eFt.

    Ni-MH-s akksik meg a mai napig tartósabbak, biztonságosabbak és nem olyan kényesek.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Hiába a 2,7 méteres tengelytáv, ha az erősen csapott hát miatt ezt nem tudod kihasználni. Egy ilyen tengelytávú családi egyterű jóval tágasabb a hátsó fej és lábtér tekintetében, és csomagtartóban is. Ez a kocsi kb. egy átlagos alsó közepes kombi helykínálatát tudja, bár azoknál lehet találkozni nagyobb csomagtartóval is és az ülések lehajthatósága miatt jobban is variálhatók.

    A 3 literes fogyasztás ugyanúgy katalógus adat mint az összes többi autónál. A valóság 5-6 liter között van, lábtól függően. ((Én amúgy találkoztam már 9 literes városi fogyasztású II-es Priusszal is.))

    Összességében ilyen fogyasztású EURO6-os dízel középkategóriás kombit már kapni 5,5-6,5 millió között, még válogatni is lehet a márkák között. A maradék pénzből lehet venni egy keveset futott, 100%-ban elektromos kiskocsit a városi utakra (+ingyen parkolás és buszsáv), a maradék 1 millió Ft-ból pedig még mindig ültethetsz pár száz fát a klíma védelmében!

    Amiről itt szó van az 10%-ban technológiai fejlődés (Ni-Mh akku 2016-ban röhej) 90%-ban pedig parasztvakítás.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    azért vegyük már észre, hogy ez egy csapotthátuljú egyterű, 2.7m-es tengelytávval nincs ellenfele…
    ez az autózás fejlődése, hogy 3L-t eszik egy ekkora kocsi , ilyen környezetvédelmi előírások mellett, nem az, hogy 2-3-turbós dízelekkel, ugyan annyit esznek mint 20 éve, csak értelmetlenül 2-3-szor erősebbek

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    A hetvegen mutattam a nejemnek….. Mondtam neki, hogy gondolkodom rajta, hogy ha a Mazdat cserelni fogjuk, lehet egy Priust kellene venni, mert ha jol tudom, 25 km-t teljesen elektromos üzemmodban kepes mar menni nem?
    Ez pedig lefedne a napi ingazasomat. Hozzatettem, hogy de olyan csunya lett az uj Prius, hogy szinte mar szep, mire a nejem: “Hadd nezzem!” Ez szep! Raadasul sportos is! Olyan egyedi, egyszoval tök jol nez ki! 🙂
    Tehat nala eldölt! Mondom, azert meg gondolkodom rajta majd, ha eljön az ideje.
    Egyedinek egyedi, az biztos.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    ha azt vesszük, hogy a minap itt tesztelt insignia árából ilyet is lehet kapni , valószínűleg nagyobb hellyel, nem magasabb fogyasztással, összehasonlíthatatlanul értéktartóbb, soroljam még ?

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Priussal valóban az aktuális cégesautóflották 99 százalékát ki lehetne váltani, meg normál családi környezetben is ideális, de aki többet vár el mondjuk teljesítményben, vezetési élményben, és gyűlöli a dízeleket mint én és “nullemisszió” törekvő mint én, az nem biztos hogy megelégszik a tökéletes részmegoldással.
    A Tesla a közlekedési szituációim nagy részét lefedi, 4-szer 5-ször amikor hosszú távra megyek 1000km plusz akkor időráhagyással teszem, így is és meghagynám a töltésre azt az időt amikor amúgy is megállnék, vagyis tökéletes lenne, szint bárhova, mer messzebb amúgy is repülővel megyek.
    Én Bécshez közelebb megyek mint Pesthez ha épp otthon vagyok Magyarországon, úgyhogy nálam Pest Évente 1-szer 2 -zer ha játszik.
    Valahol volt interjú a H/Kia konszern egyik vezetőjével, és úgy emlékszem az elvárások megvannak, de tisztában vannak vele hogy egy kiforrott technikával versenyre kelni és azt a szintet hozni legalább több mint nagy kihívás mivel pont hogy a Toyota sem alszik a babérjain.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    A Priusra jelenleg csak 6,99% THM hitelkonstrukció elérhető. Forrás: toyota.hu finanszirozási kalkulátor. Attól még persze igaz lehet a 2.5% is, csak elfelejtették publikálni.

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    mirai és tesla négyszer drágábbak és nem véletlenül nem csinál a toyota addig teljes villanyost, amíg nincs hozzá töltőhálózat (lásd magyar tesla teszt, országúton talán hazaványszorogsz bécsből pestre), priussal meg tankolsz és vagy töltesz.
    a koreaiakról, majd , akkor kell véleményezni, ha lesz már több éves tapasztalat a járművekről …

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Inkább egy Honda Fcx Clarity vagy Mirai hidrogénnel, pillanatnyilag Tesla, de 4. helyre azért befutna ez is ha nem számolom a Lexust hibridben, de számolom.
    A Hyundai Kia páros most egy jó tanuló szintjét üti meg, azért szerintem az Infinity még előrébb tart és fog még a hibrid katagóriában meglepetést okozni a Nissan Renault konszern, úgy ahogy a Leaffel is tették.
    Szánalmas Európának meg most nyílik a csipája a koromokádók kapcsán hogy leáldozik nekik ha nem csalnak agyba főbe helyi piacon a nagyvilágban meg nem kaparják össze magukat, és nem vásárolnak fel elsősorban japán fejlesztőmérnököket.
    Az Ódi tudom a Studentokban bízik hátha!!! megváltják neki a világot fillérekből. :))))

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Én simán beleraknám az elektromos hajtás mellé Lotusban használt kompresszoros 1,8-as Toyota motort 245 lóerővel.
    Milyen meglepetéseket lehetne vele okozni?
    Igaz többet fogyasztana 5,5 liternél, de az élmény mindenért kárpótolna. 😀

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Ízlések és pofonok én nem találom annyira szörnyűnek. Ha jelenleg futó Prius III.-nál átlag fél literrel jobb fogyasztást ki lehet hozni belőle akkor tényleg érdemes volt dolgozni vele. A pályás fogyasztás azért kicsit fura, nekem a III.-as is simán elvan 5-5,5 literből. Ha max. 120 km/h-val megelégszek akkor az alatt is. Szerintem ez sem fogyaszthat akkor 6 litert. A 17-es kerekeket itt nálunk el kell felejteni, persze azért a designon biztosan dobna 🙂 . Ahogy öregapám szokta mondani: majd megszokja a szem 🙂 .

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    kivételesen a hunyadi meg kia csinálta jól. én úgy gondolom, hogy azokból a gépekből több fog elkelni és megalapozhatják a saját hibrid jövőjüket ezzel, mint ezekből a rémségekből. a neve elfogja adni, de ha izlésesre csinálták volna, akkor nem lenne konkurenciájuk. ami egyedi, nem minden esetben jelent izlésest és szépet, ez is egyedi : [url]http://mypic.carstyling.hu/32732/uploads/32732_1454181279.jpg[/url]

  • 2017.10.28. at 08:06
    Permalink

    Le lehet húzni ezt az autót, de egy dolog biztos: karaktere van, ami nem sok mai autóról mondható el(kapásból még a Kia Soul jut eszembe, ami ilyen). Sosem a külsejével akart csábítani, hanem meggyőzni akart: “Én vagyok a jövő, válassz engem!” – ezt hirdette/hirdeti. Kíváncsi leszek, milyen benyomásaim lesznek róla, ha majd élőben látom, ill. szintén nagyon várom a gigászi Prius-Ioniq összecsapást is.

Vélemény, hozzászólás?