A világ első elektromos raliautója egy….

A beharangozót követően meg is jelent az Opel új raliautója, mely merőben új technikát hordoz!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki jártas az autósportban, az már hallott arról, hogy az Opel micsoda sikereket ért el az Adam R2-es raliautóval. Így már nem is olyan meglepő, hogy ők készítenek először elektromos raliautót.


Raliautójuk, az új elektromos négykerekűjük, a Corsa-e alapjaira építkezik, de azért akad némi különbség kettőjük között. Maga az akkupakk az teljesen megegyezik a közúti verzióéval, ami egy 50 Kwh egységet takar, a villanymotor 136 lóerő és 260 Nm leadására képes. Ezzel az utcai verzió 8,1 másodperc alatt szökken fel százra, ám a mivel a rali verzió ki lesz könnyítve, vélhetően pár tizedmásodperccel kevesebb idő is elegendő lesz neki. A vezethetőség és a kanyarjellemzők érdekében Torsen difit is kap a raligép.
Hirdetés

Ezen átalakítások, több mint elegendőek az ADAC Opel Rally Cup-hoz, melyben az autók versenyezni fognak majd 2020-tól várhatóan. Ez a sorozat, melynek „marketinges” neve Super Season lesz, kitűnő kiindulási pont a fiatal raliversenyzőknek. A Super Season első futamai Németországban lesznek majd. A további helyszínek egyelőre még nem nyilvánosak, de az Opel és az ADAC legalább tíz futamot szeretne rendezni szezononként.

„A Corsa-e egy mindenki számára elérhető elektromos autó- teljesen alkalmas mindennapi használatra és, nem utolsó sorban, megfizethető. A Corsa-e különösen dinamikus és vezetni is szórakoztató. Ezeket a tulajdonságokat próbáltuk meg átültetni a motorsportba, amikor világelsőként megalkottuk a szériaautón alapuló Opel Corsa-e Rally-t.”- mondta Michael Lohscheller, az Opel vezérigazgatója.

Az Opel 15 darab Corsa-e raliautó gyártását tervezi a 2020/2021 szezonban a ADAC e-Rally Kupára. Az elektromos versenygépek árát pedig szeretnék 50.000 euró alá levinni a jövő év nyarán induló szezonra.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?