A VW kihátrált a tízgangos DSG váltó mögül
A Volkswagen levette műsorról a tízfokozatú DSG váltó kifejlesztését
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Volkswagen csodaként kezelt tízfokozatú automataváltójának most úgy néz ki befellegzett. Túl összetett, ezért drága kifejleszteni.
Maradnak a ma ismert, hat- és hétfokozatú, nedves, vagy szárazkuplungos DSG-k a kínálatban
Az egész iparág szempontjából fontos az a kijelentés, amit a Frankfurti Autószalonon - még a TDI-botrány előtt - tettek a Volkswagen illetékesei. A cégvezetés ugyanis kénytelen volt elkaszálni az új, tízfokozatú automataváltó fejlesztését. A csodaváltó híre még 2013-ban, a Vienna Motor Symposium után röppent föl, de azóta annyit változott a helyzet, hogy már nem érné meg a szerkezetet megépíteni. Egy belsős forrás már a múlt héten jelezte: egész egyszerűen van most fontosabb dolog is, amire a gigakonszernnek energiát és pénzt kellene fordítania.
Tavaly pedig még a cég illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy a legújabb duplakuplungos automataváltójuk a konszern hosszmotoros autóiba fog bekerülni, és kulcsa lesz a következő pár év hajtásláncfejlesztésének. A váltófokozat-versenyben ma a Mercedes-Benz áll a legjobban, ők a 9G-Tronic váltóba kilenc előrementi fokozatot építettek. A BMW egyelőre beéri a ZF jó kis nyolcgangos automatájával, a General Motors és a Ford meg egesített erőkkel dolgozik a 9 és 10 gangos váltóin. Lehet, hogy a tízes DSG túl nagy falat volt még a Volkswagennek is?
Te meg fiatal lányokat molesztáltál.
Arra én emlékeztesselek? A netes zaklatásokra? A rendre utasításokra.
NAgyanyád volt holiday, nem én.
Ne magyarázzál semmit, inkább ássál gödröt és fizess adót.
Esélyt magadnak adj. Arra, hogy benő a fejed lágya.
Emlékeztesselek, hogy 1-2 éve még holidayként nyomultál?
Vele beszéltem meg a találkozót kempi-holi. 🙂
Elmagyaráztam már többször. Én a saját stílusomban autózom, csak a hozzád hasonló erős autóban ülő dilettánsok szoktak bepróbálkozni nagyon kevés kevés sikerrel. Neked is adhatok egy esélyt, ha gondolod, pedig állítólag jóval erősebb az autód.
Ne udvarolj, neked nincs meló.
A 8 osztály elvárás, még a gőzborotvásoknál is, sajnállak. Talán az udvaron akadna meló. Építhetnél alagutat, de csak a veteményes kertbe.
Kempelen garázsmester és mindig a flottájával villog.
Csak azt felejti el megemlíteni, hogy az autók suvickolása a fő feladata.
Szóval beletrafáltál. 🙂
Szeretnél te annyi pénzt látni.
Legalább képen.
Na jó, ha bőrbajod van, jöhetsz porszívózni. 😀
Én az autómosót veszem meg a főnöködtől……..nem lesz így jatt…..oda a kocsi próbálgatós fullos meló.
Még valami sterimó mester?:DDD
Állást ajánlottam neked. Testre szabottat. Bogároldózhatsz. Magasan kvalifikált munka, szerintem telitalálat. A jattot én adom. Műszak végén.
:-DDD
Csak a címet mester Úr!
A jatt mar elő van készítve.:DDD
Majd lezárják ezt a cikket is a trollkodásaitok miatt mint a másik kettőt.
Jobb is lesz.
Szeretnél te abban a mosóban nyomulni. 😀
Ez nagyon beragadt neked.
Nem hívtál sehova. Nem akartál velem találkozni soha és én sem veled. Ócska troll vagy csipa, egyáltalán nem érdekelsz, hiába udvarolsz. Most mondhatnám, hogy nézegessen téged a tapolcai apeh ellenőr, de nem büntetem őt ezzel. Csajozzál, ne pasizz kisfiam, nézegessen téged a pszichológusod.
Nos: nem vagyok rád kíváncsi, udvarolj a két-három anyaszomorítónak, de vigyázz, el ne kapjanak fiatalkorúak megrontásáért, azért többet kapsz, mint adókerülésért.
Meg vegyél egy rendes autót. Úgy értem olyat, ami elég erős ahhoz, hogy emberkedhess vele.
Cső!
Szerintem valami autómosóban találjuk majd meg…azért ült mar ennyi autóban.
Az azért szólt kissebbet mert az usa-ban a Prius az egyik legnépszerűbb külföldi gyártó által forgalmazott modell (főleg a benzinfaló amerikai autókhoz képest jóval alacsonyabb fogyasztása miatt).
Annyira szánalmas, hogy pont az írja ezt, aki egy megbeszélt találkozóra sem jött el. 😀
Megszólítva érezted magad? Ne engem okolj. 😀
Mi a fene?
😀
Olvass, érts, le van írva ott lentebb.
Persze lehetsz ostoba is, szabad országban élsz. 😀
Irány a fikusz,
Biztosítás nagyüzemi -utólag beismert csalásra, vevő megtévesztésre, kibocsájtási számok maszatolására??? Melyik biztosító fog érte fizetni mondd, már?
Ha csak azzal tudsz érvelni, hogy ki hogy néz ki(wtf?), akkor ennyi erővel el is ismerhetnéd, hogy vesztettél. Buktál, mint a VW. Most pedig takarodj innen. Köszönöm. Köszönjük.
Gondolod te.
Vagy intelligensebb volt a másik oldal. De hát nézd meg itt ezt a 2-3 anyaszomorítót, mit művelnek? Vicsorgó tacskók. Nyúlszájjal, 7 dipotriás szemüveggel…..
„A Volkswagen vélhetően a mostani botrány kapcsán mind anyagi, mind imázs-szempontból komolyabb károkat szenved majd el, azon túl, hogy az ügy aláássa majd a környezetkímélő autóipari technológiák versenyében elért pozícióját. Egyúttal pedig vélhetően felerősíti azokat a hangokat, amelyek szerint az autóipar túl nagy befolyással van Berlinre és Brüsszelre, s így egyebek mellett az európai uniós környezetvédelmi szabályok kialakítására is.” -Ahhha.
Először végre egy jó száraz 7-es DSG-t alkossanak meg.
Azért normális turbó motort össze tudtak hozni….
Valaki szándékosan nagyon ki akarta borítani a bilit…. nem kérdés.
Gondolom főleg céges autóknál fontos/számít a CO2 kibocsátás…. meg néhány magánembernél is.
Biztos bennem van a hiba, de a saját kocsim vásárlásakor nincs benne a top 10-ben ez az adat, ami számít 🙂
Az a durranás kisebbet szólt!
Arra nincs, természetesen. De a társadalmi emlékezet nagyon rövid.
A Toyotát is veszik, mint a cukrot, pedig azok is hazudtak, ráadásul meg is öltek egy csomó embert.
Nem. Termék visszahívásra.
Ehhez sem értesz, ahogy a számvitelhez sem. Meg talán semmihez sem.
Csalásra és a fogyasztók megtévesztésére biztosítás? Érdekes.
Ezek a szerencsétlenek mindig tovább nyújtózkodnak mint a takarójuk ér.
Egy normális turbó motort nem tudnak összehozni, de vagánykodnak a 400 lovas 2 literes TSI-vel.
Szánalmas, mint az itteni „védőügyvédjük”. 🙂
Csalásra és a fogyasztók megtévesztésére biztosítás? Érdekes.
Ezek a szerencsétlenek mindig tovább nyújtózkodnak mint a takarójuk ér.
Egy normális turbó motort nem tudnak összehozni, de vagánykodnak a 400 lovas 2 literes TSI-vel.
Szánalmas, mint az itteni „védőügyvédjük”. 🙂
Kell a pénz bírságfizetésre nincs mese … 😀
„Lehet, hogy a tízes DSG túl nagy falat volt még a Volkswagennek is?”
Momentán egy másmilyen falattól fullákol Winterkorn és a sleppje…valaki vesse már be a Heimlich-fogást, az Isten szerelmére!:)
A presztízsveszteségre is?
Van rá biztosításuk srácok. Olyan gyerekek vagytok.
Azt hiszem máshova fog kelleni a pénz mostanában…..
Kezdjék elölről az egészet az egyes golftól…
Na, ugyanezzel a lendülettel az autógyártásból is kihátrálhatna a fosvágen. Már nagyon várjuk! 😉