A Wrangler is beáll a hibrid Jeepek sorába

A terepjárók egyik koronázatlan királyának számító Wrangler árammal is tankolható lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Jeep kínálatában is megjelent a hibrid hajtás, az amerikai gyártó rögtön három típust is elhozott a Las Vegas-i CES kiállításra.

Az évről évre megrendezett Szórakoztató Elektronikai Kiállítás (CES) nem nevezhető kifejezetten autós rendezvények, ennek némileg ellentmondva idén az autóipar nem kevés újdonsággal emelte a színvonalat. Olyan, még kevéssé ismert gyártók is kiállítottak, mint a Faraday Future vagy a Fisker, de a nagy nevek sem hiányoztak, a BMW mellett az Audi is ellátogatott Las Vegasba. A sok évtizedes múltra visszatekintő gyártók közül a Jeep is megjelent, az FCA konszern tagja rögtön három modellt is elhozott a kiállításra. Mindhárom modell külső forrásból tölthető, azaz plug-in hibrid. A terepjárók ősétől, a Willys Jeeptől származtatott Wrangler a Chyrsler Pacifica Hybrid egyterű hajtásláncát kapja, ami egy 3,6 literes V6-os benzines blokkot és két villanymotort jelent, a rendszerteljesítmény 264 lóerő. A 16 kWh-ás akkumulátorok 50 kilométeren át képesek mozgásra bírni a Wranglert, a telepek feltöltéséhez pedig az A-oszlop tövében kell keresni a csatlakozót.
Hirdetés
A szerényebb külső méretekkel rendelkező Compass és Renegade hibrid változatát már tavaly Genfben megmutatták, de most az amerikai közönség előtt is bemutatkoztak a modellek. A két kisebb modell motorterében a Fiat 1,3-as FireFly blokkja lapul, a benzines egység az elektromotorral közösen 242 lóerőt képes előállítani, a Wranglerhez hasonlóan a Compass és a Renegade is 50 kilométert képes elektromos üzemben megtenni. A három modell annak a stratégiának a része, miszerint 2022-re az összes Jeep elérhető lesz hibrid hajtással is. A Jeep szerint az hibrid modelleket vezetni is nagyobb élvezet, mivel nyomatékosabbak és sokkal jobb gázreakcióval rendelkeznek hagyományos társaiknál.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?