Ajándék Mercedes az 1 millió feletti bankszámlákhoz

Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Köss le 1 milliót, és vidd az ingyen Mercit - szól lényegében a floridai C1 Bank szlogenje. Mint mindig, ezúttal is érdemes az apróbetűsökkel együtt nézni az ajánlatot.

Miként a légitársaságok vagy akár az áruházak pontgyűjtő akcióiban, a bankok esetében is kedvezményeket és speciális ajánlatokat kapnak az adott cégeknél sok pénzt hagyók. Azok egy része azonban sokszor mosolyogtató. A floridai C1 Bank most azonban elsőre mindent elsöprőnek tűnő ajánlattal állt elő: aki 1 millió dollárt köt le nála 5 évre, az ingyen Mercedest kap.
Nem egy alap bébi Mercit, hanem SLK 350 kupét, E 350-est Sedan vagy Cabriolet kivitelben, de kérheti a nemrég megújult ML 350-est is, ráadásul adókkal, kötelező karbantartásokkal együtt kapja azt. Mindehhez nem kell mást tennie, mint 5 évre legalább 1 millió dollárt lekötnie.
Hirdetés
Mesésnek tűnő ajánlat, amíg nem szembesül azzal a befektető, illetve vevő, hogy lényegében nem kap mást, mint pénzének kamatát Mercedesbe öltve. Az 5 éves futamidő után ugyanis kamatot nem kap, pénzének fialását az autóba fordítja a bank. Ha pedig a lejárat előtt szüksége lenne a pénzre, akkor fizetheti az autó költségét is, valamint 3000 dollár lezárási díjat is a kamatot nélkülöző befektetésből.
Csodák sajnos nincsenek, csak a helyi kereskedő és a bank ügyes reklámfogásáról van szó, habár a hír igaz, az 5 évre 1 millió dollárt, azaz mintegy 220 millió forintot kölcsönadóknak 60 ezer dolláros (~12,4 millió forintos) Mercit adnak ajándékba. Talán itthon is lenne finanszírozó, aki belemenne ezen konstrukcióba, hiszen mindössze 1,2 százalékos éves kamatról van szó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?