Akkor lesz majd villanyautója a Toyotának, amikor jó akkuja

Odébb még a villanyautók térnyerése - mondja a Toyota elnöke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miközben a világ villanyautó-lázban ég, a Toyota elnöke szerint a jelenlegi akkumulátortechnológiák mellett korai a villanyautók széles körű elterjedésében reménykedni.


Sorra hozzák ki elektromos tanulmányautóikat a gyártók, a Frankfurti Autószalon nyitása után különösen úgy tűnik, hogy villanyautó-lázban él a világ, erre a Toyota elnöke, Takeshi Uchiyamada azt nyilatkozta, hogy szerintük korai még a villanyautók széleskörű elterjedésében reménykedni.
„Le kell szögeznem, hogy nem ellenezzük az elektromos járműveket” – jelentette ki a CNBC csatornának adott exkluzív interjújában a Toyota-elnök Takeshi Uchiyamada, aki szerint az autóiparban sokan túlzott optimizmussal szemlélik az elektromos járművek térnyerését, és betarthatatlan tempójú fejlődést ígérnek, illetve irányoznak elő maguknak. [BANNER type="1"] „Az elektromos járművek jelenleg csak úgy képesek jelentős távolságokat megtenni, ha telezsúfoljuk azokat akkumulátorokkal. Ezek feltöltése viszont sok időt vesz igénybe, ráadásul nem megoldott kérdés az akkumulátorok élettartama sem” – tette hozzá az autóipari szakember, az eredeti Toyota Prius projekt szellemi atyja. Érdekes, hogy pont ő mondja ezt, miközben a Priusok akkumulátorai 10-15 év után is működnek. Na persze tudni kell, hogy míg a Priusok akkumulátorai (a Prius+ és a Plug-in kivételével) Ni-MH rendszerűek, a villanyautókban a mai okostelefonokban és laptopokban is használt lítium-ionok dolgoznak. Bár a Toyota sem kíván kimaradni a villanyautók piacából, hiszen úgy gondolja, elkerülhetetlen lesz azok gyártása - főként azt követően, hogy a fejlesztésüket támogató törvények és szabályozások életbe lépnek, a cég elnöke úgy gondolja, hogy amíg azok csak sok, nehéz és lassan tölthető akkumulátorral adnak kellő hatótávot, addig gyors elterjedésük kétséges. Ezt mutatja a konnektoros autók piaca is, az idei év első félévében több (26 867 darab) Prius Plug-in fogyott, mint Nissan Leaf (26 591) vagy Tesla Model S (25 430). Igaz, ezen bizonyára hamar változtatni fog a Leaf második generációja.
Mint arról már írtunk, a Toyota 2020-tól tervezi sorozatgyártásban felhasználni a már most fejlesztés alatt álló új fajta, a jelenlegi lítium-ion akkumulátoroknál gyorsabban tölthető, nagyobb kapacitású akkukat adó szilárd elektrolitos technológiát. Azt mondják, akkor olyan villanyautó(ka)t hoznak majd, amelyek valóban teljes értékűek lesznek. Hogy a konkurencia addig előttük jár a villanyautók piacán? A jelek szerint ez nem zavarja a hibridek és az idei első félévben a konnektorosok között is piacvezető gyártót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

13 thoughts on “Akkor lesz majd villanyautója a Toyotának, amikor jó akkuja

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    „NX 300h vs XC60 D4 vagy hasonló 190LE dízel”

    Ugye emlékszel még, kb pár hónapja mélyen kielemeztük ezt és bebizonyítottam, hogy nem igaz! Minimális eltéréssel azonos a VALÓS fogyasztásuk, amiból az is következik, hogy rosszabb (termikus) hatékonysággal égetik az üzemanyagot. Azaz a CO2-juk (190LE dízel vs. NX300h) is kb. 14%-kal több.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Siralmas amit a tudatlanságod ellenére itt művelsz! 🙂 Van amihez értesz nem is kicsit, de ezek a hibrid dolgok magasak neked.

    Annyi linket adtam már, több napot vitatkoztunk, nézetet cseréltünk és semmi látszatja. Most is 5 mp alatt bebizonyítható hülyeségeket terjesztesz. Ha valamihez nem értesz NE SZÓLJ HOZZÁ, inkább kérdezz, ha tudok segítünk.

    Pl. az utolsó két hozzászólást vedd már a fáradságot és olvasd el!
    [url]https://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/egyre_tobb_konnektoros_autot_vesznek_mutatjuk_a_legnepszerubbet-19920/comment_page1#comment_19920_80273[/url]

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Ameddig a Toyota a belsőégésű motorral a 3 legnagyobb autógyár egyike, nem fogja a villanyautókat erőltetni. Olyan piacokon vezetők, ahol még 20-30 évig nem lesz igény meg infrastruktúra villanyautóra (Ázsia, Afrika, de még a volt Szovjetunió területén is).

    Amelyik gyártó meg erősen hajt a kínai piacra, az már most is ész nélkül fejleszti a villanyautót, mert Kína belengette, hogy a jelenlegi pluginhibridektől is megvonja a kedvezményeket, és pár éven belül csak villanyautót enged majd újonnan forgalmazni.

    Ha a Toyota is eljut arra a pontra, hogy a bevétele jelentős része Kínából jön, villámgyorsan teleszórja majd a piacot a most lefikázott lítiumakkus villanyautókkal 🙂

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Én sem vitatkozni akarok minden áron és nyitott vagyok minden téynszeró infóra.

    1-2. ellentmondásos infókat olvasok. Európai PHEV eladásokban sehol sem jegyzik a Prius 3-ast, vagy nem árulták vagy titkos az adat. Pl a Carsalesbase 2016-os PHEV és EV adatokból teljesen hiányzik: [url]http://carsalesbase.com/european-sales-2016-ev-phev-segments/[/url]. A Raycee oldalán láttam Plugin eladásokat pl UK-re (50-300db/év), de akkor nem értem miért maradt ki máshol. Több helyen is írják hogy a Prius IV-gyel debütál PHEV változat. Ugyanakkor a ‘scouton találtam plugint használtan. Mindenesetre ha valaki ismer megbízható forrást írja már be hozzászólásként, mert érdekelne.

    3. A katalógusadatok a tulajoknak azért fontosak, mert ezek alapján adóznak, járhatnak be autóval a városba stb. Első pillantsára valóban egy automatával lehetne összevetni, a bibi azonban akkor jön, ha a vevőnek semmi szüksége Automatára, ellenben zavarja a 2-3000 eurós felár. Azzal én is tisztában vagyok, hogy a fogyi attól függ mire használod, én azért úgy tapasztaltam hogy országúton és pályán 1-2 liter hátrányba kerül a hibrid (konkrét példánál maradva NX 300h vs XC60 D4 vagy hasonló 190LE dízel), míg városban ennél valamivel kissebb (extrém városi használatnál esetleg akár nagyobb) előnyre tesz szert.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Értem én, hogy ellenszenvvel tekintesz a Toyotára, de ez odáig fajul, hogy a sok hülyeséggel, amit itt összehordasz csak magadat járatod le. 🙂

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Ajánlom minden kedves olvasó figyelmébe a Mobilarenas srácok rendkívül alapos tesztjét, amiből egyértelműen kiderül, hogy városon kívül milyen bődületes nagy szívás jelenlegi formájában az elektromos autózás…

    https://www.youtube.com/watch?v=NQcYkQfQqIw

    Lehet köpködni a Toyotát, de szerintem nagyon nem lőnek mellé azzal, ha kivárnak még pár évet és 2020 környékén egy valóban használható technikát dobnak piacra, ahelyett hogy mindenféle életképtelen megoldáshoz adják a nevüket.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    1. elsők között kezdték, ők mutatták be hogy hogy kell incsálni (a korai Lexus RX és G legalább annyira fontos mérföldkő szerintem volt mint a Prius), viszont a pluginekkel erősen elmaradtak. TKP azoknak fejlesztenek hibridet akik Európában dízelt vásárolnak.

    2.Én úgy tudom A Prius IV az első toyota amit pluginként kapható európában, Ezért nem kap egyik toyota sem zöld rendszámot nálunk.

    3. ezek a 3-5 literes autók villanyautóként hazsnálhatók napi szinten. A Prius III nem. Az hogy a Prius kevesebbet fogyaszt, mint egy benzines Auris, hát ez igaz a dízelekre is.

    Ha csak napi 20 km-t mész és van töltőd otthon vagy a munkahelyen, akkor 0 lesz a kibocsátásod 100km-n és 1000km-n is. Ez attól függ miként használdo az autódat.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Gyenge marketingduma, amit kár ide kopipésztelni. Bealudták a hibridfejlesztést és most magyarázzák a bizonyítványukat. A teslát a Prius PHEV-hez odatenni eladásokban a hozzá nem értés csúcsa. Ha bármit is fel lehet hozni a Prius eladásainak szépítésére az a 7 üléses rendes csomagtartós Pirus PHEV későbbi bevezetése, mert szerintem (legalábbis Európában) jobban fog fogyni mint ez az félszerzet.

    A Toyota eddig nem kínált PHEV-et és csodálkoznak az eborotult fanboyok hogy miért nem kap a kedvenc márkájuk zöld rendszámot. Talán mert katalógusadatokban a sima Priusok kb az eco Turbódízelek adatait hozzák?

Vélemény, hozzászólás?