Akna ellen is védelmet nyújt a Scania

Speciális Scania járművek a NATO-nak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

31 darab jármű szállítására szóló megállapodást írt alá a NATO Karbantartási és Ellátó Hivatalával (NAMSA) a Scania.

A 31 darab Luxemburg által rendelt, NATO-előírásoknak megfelelő teherautók mindegyike négytengelyes, összkerékmeghajtású Scania G 480 8x8 modell. A megállapodás értelmében 13 autó már az új, STANAG 3 ballisztikus védelmi rendszerrel lesz ellátva. A járműveket nagyrészt békefenntartó küldetésekben fogják használni, közülük 28 példány emelőhorgos, három pedig műszaki mentő felépítménnyel készül. A járművek leszállítására 2011 folyamán kerül sor. A Svéd Honvédelmi Eszközgazdálkodási Hivataltól érkező, egy keretmegállapodás részét képező rendelés 80 darab háromtengelyes Scania G 400 6x2 utánpótlás-szállító járműre szól, emelőhorgos felépítménnyel. A flottából négy tehergépkocsit járművezető képzésre fognak használni, ezért négy különálló üléssel készülnek. Az FMV ezen felül rendelt még nyolc darab négytengelyes Scania P 400 8x2 járművet darus és platós felépítménnyel.
Ez az első alkalom, hogy az FMV járműveit a Scania Communicator 200 elnevezésű fedélzeti számítógéppel is felszerelik, így lehetőség nyílik arra, hogy internetes felületen keresztül mind a jármű, mind annak vezetőjének teljesítményét kiértékelhessék. Szintén most először került aláírásra az a javítási-karbantartási szerződés az FMV-vel, amely alapján a teljes svédországi Scania szervizhálózat a járművek rendelkezésére áll. A tehergépkocsik leszállítását 2011 első negyedévére ütemezték.
A Scania 1998 óta szállít a NATO előírásainak megfelelő katonai járműveket, a legnagyobb megrendelések eddig Hollandiából és Franciaországból érkeztek. Az akna és ballisztikus védelemmel ellátott tehergépkocsik 2001-től érhetők el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?