Alfa Romeo motort kap a Fiat versenyautó

Versenyautó készül az olasz MX-5-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiváló alapot sikerült megkaparintaniuk az olaszoknak azzal, hogy a Mazdával egyezkedtek. A Fiat 124 Spiderből most versenyautó is készül.


Nagy üzletet csinált a Fiat azzal, hogy beszálltak a Mazda MX-5 fejlesztésébe és lényegében átemblémázhatták a kész autót, melybe saját motorjukat is belerakták. A 124 Spider csak egy picit lett más karakter, mint az MX-5, ám a turbós olasz kabriót az Abarth is kezelésbe vette, amiből pedig valami egészen más kerekedett. Az Abarth most folytatja a történetet, új motort tett a Fiat 124-be és versenyautót farag belőle.
Hirdetés

A Monza versenypályán vették videóra, ahogy egy határozottan Fiat 124 külsejű álcázott autó a pályára lép és körözni kezd. Az tisztán látszik, hogy a karosszériaelemek már a GT4 kategóriának megfelelő elemekké nőttek, az autó szélesebb és hosszabb is a gyárinál, valamint a hűtőmaszkot is lefalazták, a motor alul kapja a levegőt, mindent a kedvezőbb légellenállásnak és leszorítóerőnek vetettek alá. Azt is hallani félig hivatalos forrásból, hogy a jövőre bemutatkozó GT4-es versenyautó orrába az Alfa Romeo 4C-ben is szereplő 1,75 literes turbómotor kerül az 1,4-es helyére. Erejét persze nem hagyták érintetlenül, ha minden igaz, akkor a versenyautó 380 lóerőt fog teljesíteni, ami az egészen apró karosszériával párosítva veszedelmes végeredményt hozhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.08.06. at 20:19
    Permalink

    Kedves Hamvas szerkesztő úr! A 124‒es nem egy átemblémázott MX 5‒ös. Ha fogalma sincs, hogy született a két autó akkor legalább csöndbe kéne maradni és nem öörséget írni!

  • 2018.08.07. at 16:22
    Permalink

    A 124-es bemutatojakor mar bemutattak ezt a valtozatot, nem tudom, hogy ebben mi az ujdonsag.
    A 124 es az uj MX5 pedig kozos fejlesztes eredmenye, nem a Mazda fejlesztette, majd vette at a Fiat.

Vélemény, hozzászólás?