Alig 120 kilométert futott, limitált Honda kelt el rekordáron

Csupán pár száz darab készült a most elárverezett Honda S2000-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem egyedi eset, hogy egy autó jóval a gyártás befejezte után válik igazán felkapottá, de ez a Honda több szempontból is különleges.

Alapvetően a Honda S2000 nem nevezhető kis példányszámban gyártott autónak, ugyanis 1999 és 2009 között több, mint 110 ezret gyártottak belőle. Az elmúlt napokban elárverezett autó azonban egy limitált széria darabja, amellyel a Honda a pályanapok szerelmeseinek igyekezett kedveskedni. A CR (Club Racer) fantázianevet viselő autót citromsárga színben kérhették a vásárlók, a mérnökök pedig az eredeti változathoz képest finomhangolták a kipufogórendszereket, a felfüggesztést, és még egy méretes hátsó szárnyat is kapott. Az előzetes tervek szerint nagyjából 2000 példányt tervezett a Honda, azonban a S2000 a lehető legrosszabbkor került a gyártósorokra gazdasági szempontból, ugyanis a 2008-as modellévben indult a gyártás, így - a válság okozta megszorítások miatt - kevesebb mint 700 darab S2000 CR készült el.
Hirdetés
Ez a bizonyos darab azonban még a többi CR változatnál is különlegesebb. A citromsárga színben pompázó Honda ugyanis szinte szalonállapotban van, hiszen a kilométerórája mindössze 123 mérföldet mutat (198 kilométer), amivel biztosan az egyik legkevesebbet futott S2000-es Honda. Az autó magas eladási árához az állapota mellett az is hozzájárult, hogy az összes gyári dokumentumot is megtartotta az előző tulajdonosa, ráadásul az autó néhány pontján még a gyárban felragasztott védőfóliák is megtalálhatóak! Így talán már nem is annyira meglepő a 200 ezer dolláros vételár, ami nagyjából 70 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?