Amikor a Mazda házi bajnoksága izgalmasabb az F1-nél

Egy órányi Mazda MX-5 Cup több izgalmat nyújt, mint egy egész F1 évad!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rögtön az idei első Mazda MX-5 Cup versenyen olyan befutót produkáltak, amit nem lehetett ülve végignézni. Csak ugrálva és ordítva drukkolva!

Több éve már, hogy a Mazda elkezdte legyártani a kupasorozatokba szánt MX-5 modelleket, amelyek érdekes módon nem a keménytetős RF-re épülnek, hanem a vászontetős roadsterekre. Ám a vászontetőt kipakolják belőlük és egy masszív bukókeretet kapnak az autók, technikailag azonban alig változtatnak, többnyire a futómű alkatrészeit cserélik strapabíróbbra, így egy aránylag költséghatékony versenyautót lehet vásárolni. Amit aztán a világ bármelyik MX-5 kupasorozatában indíthatnak, ezek közül a legismertebb az amerikai MX-5 Cup, amely második évét kezdte meg az IMSA szárnyai alatt. Így a legrangosabb amerikai sportautó versenyek betétfutamaként küzdhetnek, nagyszámú közönség előtt. A Mazda is szép summát pumpál a sorozatba, hogy csábító legyen az indulók számára, illetve minden verseny előtt elmondják, hogy a vezetés élményét szeretnék ezzel a sorozattal népszerűsíteni. A bajnoki címért 250 ezer dollár jár, ami kb. 80 millió forint, de a legjobb újoncnak is kifizetnek 75 ezer dollárt, ami kb. 24 millió forint. Emellett még több különböző pénzdíjat is be lehet zsebelni, például a legjobb hölgyversenyzőt is külön díjazzák, végső soron a bajnok akár 500 ezer dollárt is összeszedhet az év végén, ami körülbelül 160 millió forint.
Hirdetés
Idén a daytonai 24 órás betétfutamaként szerepeltek, az első futam máris óriási izgalmakat hozott és egy felejthetetlen befutót, amit az alábbi videóban tudsz megnézni.
Hirdetés

A teljes versenyeket pedig az alábbi videókban tudod végignézni. Ha szereted a jó autóversenyeket, akkor nem érdemes kihagyni!
Hirdetés


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?