Amikor a Shelby egy Lancerhez nyúlt!

Videón a Shelby Lancer!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fogadjunk, hogy a legtöbben döbbenten pislogtak, amikor meglátták a Shelby és a Lancer nevet egymás mellett! Sőt, valószínűleg a Lancer láttán a Mitsubishire gondoltak, pedig egy Dodge-ról van szó.

Shelby elfeledett gyermekeként hivatkoznak a Dodge Lancer megvadított változatára, amely mai szemmel nem is tűnik olyan mérhetetlenül sportosnak. Mondhatnám azt is, hogy egyfajta sleeper, mert az egyszerű köntös elég izmos motort takar. Na, persze nem egy Mustang GT 500 erejére kell gondolni, de azért nem is egy egyszerű szedán a Lancer. A Shelby tuningolta Dodge 1987-es születésű, a kor divatjának megfelelően vonalzóval rajzolt dizájnnal, de gazdag felszereltséggel. Az orrában pedig 2,2 literes, turbófeltöltéses benzinmotorral. Ebből 175 lóerőt sajtoltak ki 237 Nm forgatónyomaték kíséretében. Előbbit 6800-as fordulaton adja le, szóval pörgős darab. Nem hangzik valami vérmes teljesítménynek, ám a 60 mérföld/órás tempót 7,7 másodperc alatt érte el, míg negyed mérföldön 15,7 másodpercet futott, a végsebessége pedig 209 km/h-nál volt. Egy sima Dodge Lancerhez képest ez elég nagy előrelépés. Összesen 800 darab készült belőle. 400 darab ötfokozatú manuális váltóval, 400 darab pedig a 3 fokozatú automatával. A Motorweek pedig segít felidézni, hogy milyen is volt ez a jármű, a szokásos retro videós sorozatuk egyik részével.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?