Az átlagvásárló újabb álma: Fordok 1,5 millióért

Piaci körkép: Ford 1,5 millióért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Használtautó.hu statisztikája alapján népszerű a Ford, a kölni márka modelljeit ezúttal 6 éves korig, klímával, bő másfél millió forintos értékig kerestük.

Mint az a legutóbbi elemzésünkből egyértelműen kiderült, a hazai használtautó piac leginkább keresett márkája a Volkswagen, az áhított autók paraméterei közül pedig kiemelhető a maximum hat éves életkor, a légkondicionáló berendezés megléte, valamint a picivel 1,5 millió forint feletti átlagár.
Noha darabszám szerint mind a Használtautó.hu adatbázisában, mind a forgalomban lévő autók számában az Opel vezet, ez a jelek szerint nem jelent automatikus győzelmet az autókat keresők köreiben, így arra gondoltunk, talán hasznos lenne bővíteni a kört egy újabb, nem mellesleg szintén népszerű márkával. Az alábbiakban újfent az átlagos igényeknek megfelelő kritériumokkal végeztünk szűrést a bővített keresővel, ezúttal a Fordok között. A találatokat - növekvő ár szerinti felsorolással - táblázatban foglaltuk össze. Mint az látható, a Fiesta, ennek kevésbé konzervatív, egyterűs változata, a Fusion, valamint a Focus alkotja a kínálat gerincét, és csak mutatóba maradt néhány korábbi Mondeo, valamint Ka miniautó.
ModellÉvjáratVallott kmVételár (Ft)
Ford Fiesta 1.3 Fresh2005/1280 0001 249 000
Ford Fiesta 1.4 TDCi Fresh2005/7120 0001 250 000
Ford Fusion 1.4 Trend2005/11195 0001 250 000
Ford Fusion 1.6 Fresh2005/11112 0001 299 000
Ford Ka 1.3 Fresh2006/594 0001 299 000
Ford Fiesta 1.4 Comfort2006/1055 0001 299 000
Ford Fusion 1.4 Elegance2006/997 0001 349 000
Ford Fiesta 1.3 Fresh Plus2007n. a.1 349 000
Ford Focus 1.4 Ambiente (5a)2006/2113 0001 374 000
Ford Focus 1.6 Ambiente (4a)2005/8123 0001 380 000
Ford Fusion 1.4 TDCi Fresh2006/3236 0001 380 000
Ford Fiesta 1.4 TDCi Ghia2005/496 0001 395 000
Ford Fiesta 1.6 Sport2005/896 0001 450 000
Ford Fiesta 1.4 TDCi Ghia2006/397 0001 470 000
Ford Focus 1.4 Ambiente (kombi)2006/1081 0001 470 000
Ford Focus 1.6 TDCi Trend (5a)2005/9166 0001 488 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Trend (kombi)2005/6200 0001 490 000
Ford Focus 1.6 TDCi Trend (kombi)2006104 0001 490 000
Ford Streetka 1.62005/7n. a.1 499 000
Ford Focus 1.8 TDCi Trend (kombi)2005/9209 0001 499 000
Ford Fusion 1.4 Ambiente2006/1289 0001 499 000
Ford Fiesta 1.25 Fresh Plus2008/894 0001 499 000
Ford Fusion 1.4 TDCi Ambiente2007/9n. a.1 547 000
Ford Fusion 1.6 Fresh Plus2006/187 0001 549 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Ambiente2006/5106 0001 550 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Trend2005/12n. a.1 559 000
Ford Focus 1.6 Trend Plus (4a)2006/4183 0001 575 000

A könnyebb átláthatóság kedvéért, a fenti paraméterek alapján mintegy 250 darabra sikerült szűkíteni a kört, természetesen normál állapotot feltételezve, elkerülve így a töröttként, hiányosként, motorhibásként hirdetett kocsikat, amelyek ezáltal nem rontották a statisztikát. A háziversenyt toronymagasan a Fiesta nyerte 40 százalékos részesedéssel, a Focus 32, a Fusion 20, a Mondeo pedig szerény 5 százalékos szeletet hasított ki a képzeletbeli tortából. A legjellemzőbbek a 2005-ös és 2006-os évjáratok, ennél fiatalabb kocsi ugyan akad, de nem jellemző, míg a dízeleknél összességében magasabbak a futásteljesítmények, ami ősszintén szólva teljesen logikus helyzet. Motorvariánsokból szintén a Fiestánál a legszélesebb a választék, még az újabb, 1,25 literes konstrukcióból is találtunk eladót, a Fusionnál pedig az 1,4 literes benzines, illetve a dízel TDCi tarol.
A többféle karosszériával is elérhető Focusnál bőséges az 1,4-es és 1,6-os benzinesek mezőnye, míg a dízelnél az 1.6 TDCi (109 LE) vezet az 1,8-assal (115 LE) szemben. Aki ezen az árszinten Mondeót szeretne, leginkább a 115 lóerős 2.0 TDCi dízellel fog találkozni, adott esetben 200 ezer kilométeres futással.

Hogy ki és milyen autót válasszon a felhozatalból, nehéz kérdés, hiszen az igények mindig egyediek, de azért vannak általánosságban kijelenthető tényezők. Aki sokat utazik, és nem fél a dízel magasabb javítási költségétől, annak hosszabb távon megérheti egy szerényebb futásteljesítményű gázolajos modell, mondjuk egy kombi Focus, amely képes családi autóként is funkcionálni. Aki döntően nem utazik sok személlyel, illetve csomaggal, és leginkább városban használná a kocsit, annak kisebb motoros, szerényebb étvágyú típust javaslunk, Fiestát, de még inkább a Fusiont - utóbbiakkal szintén lehet olcsón autózni, ha mondjuk valaki hajlandó áldozni a gázüzemre alakításra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:31
    Permalink

    Fusion 1,4 Disel ,2-3 fővel használom 5,1 l átlagfogyasztással 4.1/2 év alatt nem volt javítva,tökéletesen működik.Fékek még eredetiek.Kb 1,5 Mill -ért nem tudnék jobbat venni.

  • 2017.10.31. at 09:31
    Permalink

    ÉN ötödik éve napi szinten járok egy Disel Fusionnal ,olaj cserén kívül még nem jártam szervizben.
    142 E-km van benne még gyári első fékbetétekkel és tárcsával hajtom.Átlag fogyasztásom 5 L gázolaj
    Erre mondja valaki ,hogy sokkal jobbat vagy praktikusabbat tud venni kb.1,5Mill ft-ér ./ja már 3 égőt cseréltem/

  • 2017.10.31. at 09:31
    Permalink

    Ez egy “urban” legend,hogy 200ezernél minden TDCI Mondeo szétesne. Ez azért van,mert a sok átlagvásárló megveszi a csili-vili kintről behozott,csak 90ezer km-es Mondeokat(amikben legalább 3szor ennyi van…) és utána csodálkoznak,hogy 160ezernél miért kell egy autóban porlasztókat meg lendkereket cserélni,lásd a különböző népítéleteknél meg itt-ott a Mondeo-k lehúzása. Nincsen vele kevesebb gond,mint mondjuk egy VW Passattal,sőt a Mondeo nem eszi 400ezer km után sem az olajat,míg a PDTDI-be már újkorától kezdve után kell töltögetni.
    A Mondeok ára azért ilyen alacsony,mert sok a kintről behozott példány,és emiatt le vannak nyomva az áraik 🙂

  • 2017.10.31. at 09:31
    Permalink

    A “nem sokkal dragabb ” egy relaltiv fogalom. 200 e km egy TDCi mondeonäl egy erdekes szituäcio. Simän rämegy egy 500e ft a szar gäzolajnak es a karbantartäs mentes hasznälatnak köszönhetöen. Egy magasnyomäsu üzemanyagpumpa meg 4 injektor es meg is van az összeg. Persze nem törvenyszerü h befosik rajta de eleg gyakori hiba. En Mo-n nem mernem megvenni a mondeot, esetleg nemetböl, maganszemelytöl fullos sezrvizzel, de meg az is zsäkbamacska, mint minden hasznält auto.

Vélemény, hozzászólás?