Az autósok 39%-a mobilozott, 4%-a szexelt már vezetés közben

A leggyakoribb okok, amelyek elvonják figyelmünket a vezetéstől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bizarr eredményeket is hozott a Genertel autósok figyelmét elvonó tényezőket kereső vizsgálata.

A közlekedési balesetek majdnem nyolcvan százaléka gondatlanságból – nem az útviszonyoknak megfelelő vezetésből –, illetve figyelmetlenségből fakad. Az óvatos vezetéssel kapcsolatban az aktuális időjárási viszonyok, azaz a csúszós utak miatt számos felhívás született a közelmúltban, a Genertel felméréséből pedig most arra is választ kapunk, hogy melyek azok a leggyakoribb tevékenységek, amelyek a sofőrök figyelmét elvonják a vezetéstől – időről időre súlyos baleseteket is okozva.
A Genertel idén december elején végzett felmérésének adatai szerint a válaszadók pillanatnyi figyelmetlenségét leggyakrabban a padlóra leeső, illetve a kesztyűtartóban vagy a táskájukban lévő tárgyak utáni kutatás okozza – 46 százalékuk számolt be arról, hogy tett már ilyet, mi is találkoztunk már hasonló okból bekövetkezett balesettel. Emellett a sofőrök figyelmét – és legalább egyik kezét – leginkább a kihangosító nélküli telefonálás, illetve az evés-ivás vonja el a vezetéstől: 37, illetve 35 százalékuknál már előfordult ilyen tevékenység, 10 százalékuk esetében rendszeresen is. Emellett SMS olvasása és írása, GPS beállítása, illetve utassal való heves veszekedés szerepel a lista első helyein.
Szintén igen gyakran okoz pillanatnyi figyelmetlenséget a dohányzás, de a leginkább hajmeresztő adat, hogy a vezetők négy százaléka menet közben élt már szexuális életet, két százaléknyian pedig már legalább egyszer elaludtak a volánnál. Tavaly magunk is tanúja voltunk egy ilyen esetnek, akkor szerencsés módon kürtszóval sikerült megmentenünk a kimerítő futóverseny után autójába ülő szerencsevadászt.
Hirdetés
Minden harmincadik válaszadó számolt be arról, hogy az elmúlt években balesetet is okozott már azzal, hogy a vezetés közben mással is foglalkozott. A legtöbb ilyen baleset azért következett be, mert váratlan szituációban a fülénél tartotta a telefont, képtelenné válva a gyors és megfelelő reakcióra.

„A legsúlyosabb következménnyel az járhat, ha a figyelmetlenség gyalogosnak vagy kerékpárosnak okoz személyi sérülést. Szerencsére a legtöbb figyelmetlenségből eredő baleset csak anyagi kárral, járművek ütközésével jár, leggyakoribbak ezen belül is az utoléréses balesetek” – magyarázta Petar Dobric, a Genertel nemzetközi és direkt értékesítésért felelős igazgatója. „Ám ezek a helyzetek sem járnak probléma nélkül, hiszen ilyenkor a károkozó autójában keletkezett kárt saját zsebből kell kifizetni, amennyiben a járműre nem kötöttek cascót vagy a járművek ütközése esetén térítő, évi néhány ezer forintért megköthető minicascót.
Az eredmények elgondolkodtatóak, a casco kötésénél is bölcsebb, ha vezetés közben nem foglalkozunk egyébbel, arra ott a parkoló, illetve a hosszú távok megtétele esetén amúgy is ajánlott pihenőidő!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?