Még tavaly nyáron mutatta be az Opel a Mokka GSE-t, azonban a hazai árlista publikálására egészen mostanáig kellett várni. Érdekesség, hogy a márka nem listázza külön a sportos kivitelt, hanem a tisztán elektromos brosúrájában „rejtették el a 281 lóerős változatot.
A Mokkára jelenleg felszereltségi szinttől függetlenül kedvezményt hirdettek, így az alapvetően 15 440 000 forintba kerülő Edition verzió most 13 740 000 forintért vihető, amivel a legolcsóbb alternatíva a villanyhajtású Mokkák között. Ez esetben viszont inkább az Ultimate csomaghoz érdemes hasonlítani a GSE-t. Előbbi alapesetben 16 740 000 forinttól érhető el, az akció keretében viszont 15 040 000 forintért hozzá lehet jutni. A sportos változat ehhez képest komoly ugrást jelent – főleg az árérzékeny magyar piacon – hiszen a listaára 19 690 000 forint, de mivel erre is él az árelőny, ezért 17 990 000 forintot kell érte fizetni.
Ez a felár az Ultimate csomaghoz képest pluszban adja többek között az Alcantara kárpitozású üléseket, a „téli csomagot (ülésfűtés elöl, kormányfűtés), valamint az exkluzívan kizárólag a GSE-hez elérhető 20 colos felniket – természetesen a plusz lóerők mellett.




