Beérett a lágy hibrid? – Ez most a legjobb ár/érték arányú Peugeot 408

Látványos, kényelmes, gazdaságos, igazából telitalálat a Peugeot 408

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kellemes meglepetést okozott a lágy hibrid hajtáslánccal felvértezett 408-as. Néha szinte full hibridnek érződött, olyan sokat tudott a villanymotorra támaszkodni, ami természetesen érződött is az alacsony fogyasztásán.

Kicsit idegenkedtem annak idején, amikor az első képeket megláttam a 408-asról. Nem tudtam hova tenni, de hát pont ez egyben a varázsa is, az első találkozások után gyorsan megkedveltem a formát. Keverednek benne a különböző járműkategóriák tulajdonságai. A leglátványosabb azonban az emelt hasmagassága, amitől még nem nevezném SUV-nak, de erősen hajaz ezekre a modellekre, viszont egy picit kupés a tetővonala, aztán mégis egy rövidfarú szedánban végződik. Mindezt megspékelve a sok-sok éles vonallal, illetve a tipikus oroszlánkarmos utalásokkal. Teljes mértékben egyedi autó, ami a kompakt 308 és a középkategóriás 508 között helyezkedik el félúton.

Ennek megfelelően bent is tágas. Elöl rendkívül kényelmes fotelekben lehet helyet foglalni, legalábbis a GT felszereltségi szintesetén mindenképp, hátul pedig óriási lábtér és szintén kényelmesek a bőr/Alcantara ülések. A csomagtér mérete nagyobb, mint a konnektoros hibridnél, szóval alapból 536 literrel lehet számolni, míg a 60/40 arányban osztott hátsó ülések lehajtásával 1611 litert kapunk.

Visszatéve kicsit előre, meg kell, hogy dicsérjem a műszerfalat is, ami nem kevésbé extravagáns, mint a külső. Ám ez nem megy az ergonómia rovására. Sőt! Az i-Cockpit elrendezés miatt nem minden Peugeot modellben olyan egyszerű mutatvány a helyes vezetői pozíció beállítása, viszont a 408-asban pillanatok alatt sikerült mindent beállítani a saját testalkatomhoz. A 3D-s digitális műszeregység könnyen leolvasható, és a 10 colos infotainment érintőképernyőn is könnyű boldogulni. A menü nem bonyolult, a grafika szép. Igaz, hogy a fizikai gombok java részét innen is száműzték - csak azokat hagyták meg, amik szerintem is fontosak, hogy gey gombonyomással aktiválhatók legyenek - de képernyő alsó részén elhelyezett haptikus felület megfelelően hidalja át a fizikai és a digitális világot.

Ugyanakkor a leginkább lényeges dolog az autó orrában rejlik: a 48 voltos lágy hibrid motor, pontosabban hajtáslánc. Mert a benzinmotor az 1,2 literes, háromhengeres egység, amelyet már módosítottak a kezdeti problémák után és a 408-ban arra is ügyeltek, hogy a hangját jól elrejtsék. Nagyon ritkán, hirtelen vehemens gyorsításkor jön csak elő, de amúgy rendkívül csendes és kellemetlen rezonanciák sem jutnak el az utastérbe. Szóval a 136 turbó lóerő mellé társul még a 29 lovas villanymotorocska, amit egybeépítettek a 6 fokozatú automatikus sebességváltóval. A rendszerteljesítmény így 145 lóerő és 230 Nm. A 0,43 kilowattórás akkumulátor pedig csak 12 kilót nyom, az autó üres tömege nem haladja meg az 1,6 tonnát.

A hajtálánc érdekessége, hogy számomra meglepően sokat tudott villanyhajtással haladni. Legalábbis más lágy hibridben ilyet még nem tapasztaltam, de minden bizonnyal a többi Stellantis járműben is így viselkedhet. A váltás a benzinmotor és a villanymotor között nem túl feltűnő, nem megy kényelem rovására. A rugalmasság megfelelő, autópályán és országúton sem jött zavarba, de természetesen a villanyhajtás a városban működött a legtöbbször önállóan. A vegyes átlagfogyasztás 5,7 liternél állt meg, ami nem sokkal több, mint a gyártó által feltüntetett 5,2 liter. Márpedig ez egy ekkora autótól remek érték.

Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés hangolása inkább a lágy felé tendál, de nem annyira, hogy kellemetlen legyen a tempós kanyarokban. A hazai utakra ez ideális, ahogy az érdekes formájú kormánykerék is, amit a legkényelmesebb két kézzel fogni, tehát nem érdemes a vagánykodó egykezezéssel irányítani, ami nem biztonságos. GT szinten minden fontos vezetősegédet megkap, és ezek között a tolatókamera is igen fontos, mert nehezen látható, és érezhető az autó vége.

Nincs azonban könnyű helyzetben a 408-as, hiszen a flottakedvenc 308-as mellett a konkrétan SUV-ként definiálható 3008-as is rabol tőle vásárlókat. Szóval, aki a divatos magas építésmódot szeretné extravagánsabb formával hazavinni, a 408-asban találjam eg az ideális társat. Az emelt futóművel bátran lehet telekjárásra is használni könnyebb földutakon, annak ellenére, hogy csak elöl hajt, és praktikumban simán veri a hasonló méretű SUV modelleket, talán csak a hátsó fejtérben kell kompromisszumot kötni. Most kedvezménnyel 11 810 forinttól vihető a 408 lágy hibridváltozata, ami manapság egyáltalán nem túlzó, ha körbenézünk a hasonló méretű és felszereltségű modellek között. A GT már húzósabb, mert 13 760 000 forint az alapára, viszont bármelyik felszereltséggel is választják az ügyfelek, egy közel full hibrid autót kapnak 5 év vagy 100 000 km garanciával, valamint 8 év vagy 160 ezer km garanciával az akkumulátorra.

 
Értékelés
Pozitív
Látványos formaterv, kényelem, kis fogyasztás
Negatív
i-Cockpit testreszabhatósága nagy mértékben függ a sofőr testalkatától
Árak
Tesztmodell alapára
11 810 000 Ft (2025.07.08.)
Tesztautó ára
13 760 000 Ft (2025.07.08.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
108 kW (147 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
230 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.4 s
Végsebesség:
205 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4687 mm
Szélesség:
1848 mm
Magasság:
1478 mm
Saját tömeg:
1588 kg
Tengelytáv:
2787 mm
Karosszéria-kivitel:
Crossover
Csomagtér:
536-1611 l
Motor és váltó
Motor:
benzin
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
6 fokozatú automata
Nyomaték:
230 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
108 kW (147 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
205 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.4 s
Gyári vegyes fogyasztás:
5,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,7 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre