Belátta a Ford is: autószerű autókra vágynak az európai vásárlók!

A hírek szerint teljesen újragondolhatja európai modellpalettáját a Ford, legalábbis a személyautók esetében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt években több sikermodellt is nyugdíjazott a Ford, azonban úgy tűnik, a szemléletváltás nem hozta meg a várt eredményt.

Alig pár esztendő leforgása alatt a Ford kínálatából olyan típusok tűntek el, mint a Mondeo, az S-Max, a Fiesta, idén pedig a Focus gyártása is véget ér. Ezzel egyidőben a márka egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a villanyautókra, hiszen megjelent a Mustang Mach-E, a Puma Gen-E, de Európában ma már az Explorer is egy elektromos szabadidő-autó, illetve a Capri is egy SUV-kupé formájában támadt fel. A kisebb, megfizethetőbb típusok elkaszálásával a Puma vált a legkelendőbb modellé.

Ahogyan az várható volt, a borsosabb vételár miatt a villanyautókból kevesebb fogy, és a nagyobb árrés ellenére sem túl fényesek a pénzügyi jelentések - fontos hangsúlyozni, a személyautó-divízió esetében. Úgy tűnik, a Ford eddig nézte tétlenül a tendenciákat. Jim Farley, a vállalat vezérigazgatója a német Automobilwoche jelentése szerint az alapoktól újraépítheti a márka európai személyautó kínálatát. Ennek részeként új típusok fejlesztésébe kezdenek a portál állítása szerint - azonban ezt a Ford nem erősítette meg, igaz cáfolat sem érkezett. Mindenesetre az eladási adatok alapján logikus a döntés, hiszen a Dataforce jelentése szerint idén január és május között a Puma és a Kuga után a Focusból kelt el a legtöbb - szám szerint 32 499 darab.

Persze nem lehet elmenni szó nélkül a Ford haszongépjármű divíziója mellett sem (amely a Ford Pro névre hallgat). Európában a teljes piacból 20 százalékos részesedést tudhatnak magukénak, a Ranger pedig kategóriájában az elmúlt évtized legkelendőbb modellje volt, így ebben a szegmensben kifejezetten jól megy a szekér.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?