Bemutatkoztak az Opel új arcai

7,99 millióról indul, nagyon jó felszereltséggel az új Opel Grandland

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkba is megérkezett az új Opel Grandland, az eseményt kihasználva az Opel összes új arca bemutatkozott.

Új szelek fújnak az Opelnél, miután a 2017-es PSA akvizíció óta sokáig csak lebegtek a kérdőjelek a hazai forgalmazó körül, tavaly új kilátásokat adott a hazai forgalmazásnak, hogy a Wallis csoport elnyerte a márka importőri jogát. A tényleges váltás idén januárban történt meg, mégpedig a teljes magyarországi Opel dolgozói gárda megtartásával, ami nagyban segítette a szakmai folytonosságot. Mint megtudtuk, az új, importőri háttér sok szempontból segíti a sikeres működést, lényegesen gyorsabb és hatékonyabb például a döntéshozatal.
Hirdetés
Az átmenetnek voltak magától értetődő nehézségei, általánosan szűkös készletekkel indult neki az Opel az idei évnek (amit persze enyhíthettek az egyes kereskedések saját rendelései). Márciustól viszont egyértelmű a növekedési trend, az Opel piaci részesedése közelíti az öt százalékot, a cég további növekedéssel számol. Az iparági környezet ugyanakkor kedvezőtlen. A félvezető-, illetve az alapanyaghiány, illetve ez utóbbi áremelkedése gyártási nehézségeket okoz. Az Opel ebben a helyzetben próbál olyan megoldásokat keresni, amelyekkel az értékesíthető autók száma növelhető. Dalos Attila példaként említette, hogy a magyar piacon népszerű (rövidesen kifutó) Astrából sikerült jelentősebb gyártási mennyiséget lekötniük. A jövő évnek az Opel friss személyautó és kishaszonjármű kínálattal indul neki. Az Opel magyarországi igazgatója kiemelte, hogy miközben jövő év elején jön az új Astra, jelentős potenciál van a Corsában - csakúgy, mint a megújult SUV modellekben, ahol az új Mokka és az Opel új arcát már korábban megkapó Crossland mellé megérkezett a legnagyobb családtag, az általunk Frankfurt környékén már próbált Grandland (lásd részletesen itt). A kishaszonjárművek között az új Movano teszi teljessé az elmúlt években megújult palettát. Ráadásul valamennyi Opel haszonjármű elérhető teljesen elektromos meghajtással is – tehát itt is erős a növekedési potenciál.
Hirdetés
Kérdésekre válaszolva Dalos Attila elmondta, hogy a cég az idei évben hatezer Opel eladásával számol. Hozzátette: “A jövő évet nehéz megjósolni, akár duplázhatnánk is ezt a számot, de, hogy a legyártható és elérhető autók száma mit enged meg, azt nem tudjuk.” Az ugyanis az Opelnél is képlékeny, hogy a meglévő kínálat milyen mértékű kielégítését fogják engedni az alapanyaghiányokból adódó szállítási problémák. A Wallis az Opel több mint három évtizede hazai "arcának" számító, tavaly tavasszal nyugdíjba vonult, ám az Év Magyar Autója zsűri által az Év PR szakembere díjat is elnyert PR vezetőt, Dános Andrást is visszahívta a márkához, aki az ugyancsak változatlan, országos lefedettségű és az Opel egyik erősségének számító kereskedői gárdával és a gyári csapattal is komoly kapocs. Neki köszönhetően a csak októberben induló gyártású új Grandland modellekből néhány előszériás példány a héten hazánkban vendégeskedik. Zám Donát termékmenedzser kiemelte, hogy az Opel modellfrissítései közül az elmúlt 10 év legjelentősebbjéről van szó, nem csak az autó orra és fara, hanem oldalnézete is megváltozott a műanyag elemek lefényezése által.
Hirdetés
Az EMP2 építőkészletes Grandland műszakisága persze nem változott, belépő benzinmotorja továbbra is a 130 lóerős, 1,2 literes, háromhengeres (többszörös Év Motorja díjas) turbós egység, ez alapesetben 6 fokozatú kézi, opcióként 8 fokozatú automata váltót kap. A kínálat része még az 1,5 literes (négyhengeres) turbódízel, ami már csakis automatával kapható, továbbá a két konnektoros hibrid, a 225 lóerős fronthajtású és a 300 lóerős összkerekes, ami 6 másodperces 100-as sprintjével az Opel jelenlegi kínálatának leggyorsabbja (részletes adatok és infók a múlt hónapban megejtett menetpróbánál). A friss, a szabadidő-autók kategóriájában Magyar Év Autója díjra is pályázó Grandland 7,99 millió forintos alapárral, nagyon erős alapellátmánnyal startol, sok más mellett a kétzónás automata klímát, a 17 colos alufelniket, az aktív sávtartót és a vészfékrendszert, a holttérfigyelőt és a tolatókamerát, valamint az adaptív LED fényszórókat is alapáron adja. A Grandlandbe is megérkezett Pure Panel műszerfal által a 7 colos sofőr előtti és a szintén 7 colos középkonzoli, telefonkivetítésre is képes kijelző is alapáras, ezek 12, illetve 10 colosokra is növelhetők. Természetesen maradt az igen széles opciós kínálat, közte AGR komfortüléssel, a biztonsági extrák közé pedig az éjjellátó kamera is megérkezett. Az új arcú Opelek sorában már az Astra is bemutatkozott (lásd itt), s miként azt Dános Andrástól megtudtuk, bár személyesen még csak kevesen láthatták az újdonságot, a három már megépült prototípusból az egyik novemberben hazánkba látogat egy statikus premierre, így mind a hazai újságírók, mind a kereskedők elsőként ismerhetik majd meg a márka legújabb csillagát, amit jelenleg hasonló várakozás övez, mint akár annak első, idén már 30 éves, jövőre pedig szentgotthárdi példányaival is a harmadik X-be lépő kiadását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?