Benzinkutak zárnak be a 480 forintos üzemanyagár miatt

Több benzinkút számára is csődöt jelent a hatósági üzemanyagár

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miként arról a Holtankoljak.hu beszámolt, lassan a benzin beszerzési ára is a 480 forintos hatósági ár fölé megy - mindez lehetetlen helyzetbe hozza a töltőállomások üzemeltetőit.

Múlt hét szombaton jelentette be Orbán Viktor, hogy további három hónapra meghosszabbítják a normál üzemanyagok 480 forintos - kiskereskedelmi - hatósági ármaximumát (lásd részletesen itt). Ugyanakkor a világpiaci árak és velük együtt a nagykereskedelmi árak is felfelé ívelnek, ez pedig nagyon nehéz helyzetbe hozza az töltőállomások üzemeltetőit. A gázolaj esetében már mínuszban vannak a töltőállomások, így miként arról az RTL Híradója beszámolt, Kelet-Magyarországon már van olyan töltőállomás, amely autónként 10 literben maximalizálta az egy nap kiadható üzemanyag mennyiségét, míg másik helyen napi 250 literes összesített limitet vezettek be annak érdekében, hogy az elkövetkezendő 3 hónapban és utána is ki tudják szolgálni a vevőket.
Ahogyan arról beszámoltunk, a töltőállomások üzemeltetői nem tehetik meg azt, hogy nem kínálnak hatósági áras normál üzemanyagot, csak a drágább prémium üzemanyagokat tartják. Amennyiben 7 napon belül, a nyitvatartási időn belüli 48 órát elérő mértékben nem tudják kielégíteni a vevők normál üzemanyag igényét, akkor üzemszünetet kell hirdessenek. Annak érdekében, hogy egyetlen országrész se maradjon tartósan üzemanyagellátás nélkül, a bezárt töltőállomást másik üzemeltető számára adhatják át, ám ennek átfutási ideje kétséges, már most van olyan kelet-magyarországi kúthálózat, amely arról nyilatkozott: jelenlegi (még korábbi áron vásárolt) készletén túladva kénytelen lesz bezárni. A vállalkozók számára a kieső bevétel mindenképp csődöt jelenthet, a Holtankoljak.hu információi szerint már most mintegy 50 töltőállomás került szorult helyzetbe, de május közepéig a jelenlegi tendenciák mellett akár minden második töltőállomás csődközeli állapotba kerülhet, hiszen a hatósági árat tartaniuk kell, viszont a gázolaj esetében már most sem profitot, hanem veszteséget termelnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?